Pesti Srácok

Orbán nemkívánatos személy a litván vezetőknél

Orbán nemkívánatos személy a litván vezetőknél

A litván elnök elhatárolta magát Orbán Viktor három nappal ezelőtti vilniuszi látogatásától. Szóvivője azt mondta, hogy az államfő nem kívánt találkozni a magyar politikussal, ennek megfelelően nem is hívta meg. Hasonlóképpen nyilatkozott a litván kormányfő sajtótitkára is - írja a Birzsevoj lider nevű orosz nyelvű üzleti portál.

A Birzsevoj lider “A magyar miniszterelnököt meglehetősen hűvösen fogadták Litvániában” c. cikkben emlékeztet arra, hogy a vendég a munkalátogatás keretében részt vett azon a díszszemlén, amelyet a litván hadsereg újjáalakulásának évfordulóján rendeztek. A jogcímet az teremtette meg, hogy NATO-keretekben az év végéig egy magyar katonai kontingens is gyakorol a balti köztársaságban és az egység szintén felvonult a bemutatón.

A lap megjegyzi, hogy a diplomáciai protokoll szerint az ilyen utat arcátlanságként értékelik, mivel az ilyen eseményeken többnyire a fegyveres erők főparancsnokai képviselik országukat. Egy helyi politológus, aki nyíltan rokonszenvez Orbán Viktorral, azt közölte, hogy a vizit még őt is meglepte. Szerinte az út célja az volt, hogy megmutassa Európának, hogy Magyarország – a Kremlhez fűződő barátságtól függetlenül – teljesíti nemzetközi kötelezettségeit. Vagyis PR-akcióról volt szó. Litvániában a hivatalos szervek úgy gondolták, nem tilthatják meg, hogy a magyar miniszterelnök találkozzon saját katonáival. De nem rejtették véka alá, hogy negatívan viszonyulnak a vendéghez. A honlap a földrész egyik legvitatottabb politikusának nevezi Orbánt, akit gyakran vádolnak oroszbarátsággal és “diktatórikus allűrökkel”.

PestiSracok facebook image

ATV.hu / 168.óra.hu / Fotó: Burger Barna

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.