Pesti Srácok

Rétvári: jobban működik a polgári demokrácia, mint bármelyik másik országban

Rétvári: jobban működik a polgári demokrácia, mint bármelyik másik országban

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint sokkal jobban működik Magyarországon a polgári demokrácia, mint nyolc évvel ezelőtt, ezt igazolja az internetadó elleni tüntetések kormányzati kezelése, az adójavaslat visszavonása.

2006-ban nem lehetett ilyen békésen tüntetni Budapesten, az akkori kormányzat ezt nem engedélyezte volna. Ráadásul a mostani magyar kormány sokkal inkább odafigyel a tüntetésekre, mint a nyugatiak - mondta Rétvári Bence a HírTV P8 című műsorában szombat este.

Az államtitkár szerint ha valaki visszanéz erre az eseménysorozatra, akkor azt láthatja, hogy Magyarországon jobban működik a polgári demokrácia, mint bármelyik másik országban.

PestiSracok facebook image

Felidézte, hogy Olaszországban több százezres tüntetések vannak a római utcákon, de nem valószínű, hogy ezért a kormány változtat az álláspontján. "Magyarországon nagyságrendekkel kisebb volt azok száma, akik kétszer felvonultak Budapest utcáin, mégis a kormányzat korrigált a szándékán" - fogalmazott az államtitkár.

Emlékeztetett arra is, hogy tavaly Franciaországban egymillióan tüntettek a házasság, a család intézményével kapcsolatban, a szocialista francia kormány azonban nem tett semmit.

Rétvári Bence beszélt a "szabad vasárnapra" vonatkozó KDNP-s javaslatról, amely szerinte a párt régi követelése. Bízik benne - mondta - , hogy a következő hetekben sikerül kidolgozni egy olyan javaslatot, amely akár már jövő évtől hatályba léphet. Mint mondta, mindenkinek biztosítani kell, hogy minden héten szabad legyen a vasárnapja. A bevezetés indokaként a többi között azt említette, hogy a vasárnapi munkát senki sem önként vállalja, arra kötelezik az embereket, miközben a gyermekes munkavállalók csak hétvégén lehetnek együtt gyermekükkel.

Arra a felvetésre, hogy nem tartanak-e elbocsátásoktól az intézkedés miatt, az államtitkár azt mondta, arra törekednek, hogy minden embernek legyen Magyarországon munkahelye, és a javaslatot biztosan sokan fogják támadni. Hozzátette: vannak olyan számításaik, amely alapján a vasárnapi forgalom kisebb, mint az átlag napi forgalom. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem akarják ellehetetleníteni azokat az embereket sem, akik vasárnap akarnak megvenni egy zsömlét.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?