Pesti Srácok

Soros-milliók az Átlátszós korrupció kutatásra

Soros-milliók az Átlátszós korrupció kutatásra

Mintegy 35 millió forinttal, pontosan 142 ezer dollárral támogatta a Soros György alapította Nyílt Társadalom Intézet (OSI) a Transparency International, a Political Capital, a K-Monitor, illetve az Átlátszó.hu „önkormányzati kampánymonitor” című kutatását.

Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: a négy szervezet közösen pályázott az OSI-nál, a szeptembertől májusig tartó projektet kizárólag az itt elnyert pénzből finanszírozzák. A kampánymonitor tegnap közzétett megállapításai szerint „az önkormányzati kampánykorrupció is jobban teljesít az átláthatóságnál, (…) a Fideszt és jelöltjeit ugyanis sok száz millió forintot érő, közpénzből fizetett óriásplakát-kampány is segítette”.

Mint ismert: az OSI az egyik legfőbb szponzora a Human Rights First amerikai jogvédő szervezetnek is, amely augusztusban konkrét intézkedéseket fogalmazott meg a washingtoni döntéshozóknak a magyar kormány megbuktatására. Többek között javasolták azt is, hogy nyomásgyakorlás céljából az amerikai ügynökségek állítsanak össze anyagokat a magyar politikai és üzleti vezetőket érintő korrupciós ügyekről. Minden jel szerint Washington előre megírt kottából játssza le a kitiltási ügyet és a magyar nyomásgyakorlást.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.