Pesti Srácok

Tarlós is beszólt Amerikának

Tarlós is beszólt Amerikának

Letették esküjüket a Fővárosi Közgyűlés tagjai, majd beszédet mondott Tarlós István főpolgármester és Orbán Viktor miniszterelnök. Esküt tettek péntek reggel a Fővárosi Közgyűlés tagjai, ezzel megalakult az új testület. A 33 tagú Fővárosi Közgyűlésnek tagja Tarlós István főpolgármester, a 23 kerületi polgármester és kilenc, kompenzációs listán bejutott képviselő.

Tarlós István az ünnepi alakuló ülésén pénteken azt hangoztatta: a kormánypárti képviselőkkel soha nem volt akkora egyetértés, mint most, s valamennyi képviselővel együtt kíván működni pártállástól, érzelmektől, indulatoktól és hovatartozástól függetlenül. Tarlós hozzátette: bízik a kormányban, és a kormány is bízhat a fővárosban. A városvezető egyúttal arról is beszélt: Budapest szuverén és szabad város. "Volt már nekünk nagy kommunista barátunk, most van demokrata barátunk" - fogalmazott, kifejtve: akkor is meg akarták mondani, hogy "mit szeressünk és hogy szeressük", s úgy tűnik ez most is így van. Kijelentette: "magunktól is el tudjuk dönteni, milyen demokráciát szeretnénk és hogyan".

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a következő évek elhozzák majd a magyar fellendülés korszakát, amely magában foglalja a főváros felemelkedését is, hiszen Budapest sikere tegnap is, ma is, holnap is nemzeti érdek. Hangsúlyozta: minden kérdésben az emberek mellett kell állni, velük kell megvalósítani a terveket - aminek jól bevált eszköze a nemzeti konzultáció -, kioktatással ugyanis semmire sem lehet jutni. Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy a konfliktusoktól sem szabad félni, hiszen az elmúlt négy évben is sokkal többet ért el az ország úgy, hogy vállalta a nehéz küzdelmeket. Szerinte csak egy gyenge országnak nincsenek konfliktusai. Hangsúlyozta: az elmúlt négy évben sokkal többet ért el az ország úgy, hogy vállalta a nehéz küzdelmeket, mint ha csendben maradt volna, és vakon követi azt, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió vagy valamely nagyhatalom utasításba ad. "Szuverén országhoz méltatlan dolog lenne ez" - mondta.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/atv.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.