Pesti Srácok

Továbbra is "ELTÉS" a gólyatábori erőszakoló, a dékán törvénymódosítást akar

 Továbbra is "ELTÉS" a gólyatábori erőszakoló, a dékán törvénymódosítást akar

A felsőoktatási törvény módosítását tartja indokoltnak a gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények nyomán az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának dékánja. Király Miklós az MTI érdeklődésére pénteken elmondta azt is: a jelenlegi szabályozás miatt egyelőre nem távolíthatják el az intézményből a feltételezett erőszaktevőt.

Király Miklós szerint sem helyénvaló, hogy az ELTE tavalyi gólyatáborában történt szexuális erőszakkal összefüggésbe hozott hallgató továbbra is egyetemi polgár, miközben a tábor szervezői közül többen már súlyos fegyelmi büntetést kaptak.

A felsőoktatási törvény hatályos szövege "megköti a kezünket, nem tehetünk semmit, mert fegyelmi szempontból a cselekmény öt hónap után elévült. A rendőrségnél természetesen azonnal feljelentést tettünk, amikor az esetre fény derült, hiszen a büntetőjog értelemben vett elévülés idő még messze nem telt el" - mondta a dékán. Hozzátette: az ismeretlen tettes elleni feljelentés benyújtása óta több mint négy hét telt el, arról egyelőre nincs információ, hogy hol tart a nyomozás.

PestiSracok facebook image

"Ennél többet jelenleg nem tehetünk. Ugyanakkor a kar vezetőjeként fel fogom vetni a felsőoktatási törvény elévülésre vonatkozó rendelkezésének módosítását" - mondta Király Miklós, aki egyébként megjegyezte azt is: az ártatlanság vélelme védi a feltételezett elkövetőt, gyanúsítottat.

A dékán kitért arra is: a gólyatábor két szervezőjével szemben kizárással végződött fegyelmi eljárás nem a konkrét erőszakos cselekmény miatt indult, hanem azért, mert az érintettek tudtak a történtekről, de elhallgatták, és ezzel akadályozták az elkövetővel szembeni eredményes büntetőeljárást.

Mivel ez a helyzet folytatólagosan, egészen idén szeptemberig fennállt, az ő esetükben nem merült fel az elévülés. Összesen hat diák ellen indult fegyelmi: kettőt kizártak, egyet két félévre eltiltottak, egy megrovást kapott, egy esetében megszüntették az eljárást, egy diáknál pedig még folyamatban van.

A feltételezett elkövető ellen azonban cselekménye elhallgatása miatt nem indulhat fegyelmi eljárás, hiszen senkitől nem várható el, hogy saját magát bűncselekmény elkövetésével vádolja, illetve saját magát feljelentse - magyarázta Király Miklós.

Azzal kapcsolatban, hogy az egyik kizárással sújtott hallgató szerint csak az áldozat kérését teljesítették, amikor nem fordultak rendőrséghez, hallgattak a történtekről, a dékán azt emelte ki: a fegyelmi vizsgálat eredménye szerint a gólyatábor főszervezőinek tudomására jutott, hogy a táborban az egyik diáklány sérelmére bűncselekményt követhettek el. A legsúlyosabb büntetésben részesített hallgatóknak szervezőként vitathatatlanul szerepük volt az eset körülményeinek feltárásában és kezelésében. Az erőszakos cselekmény feltételezett elkövetőjét nyomban hazaküldték, tehát konkrét intézkedést is tettek.

Ugyanakkor az áldozat - elmondása szerint - védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen állapotban lehetett, amikor az erőszak megtörtént, ez esetben pedig hivatalból üldözendő bűncselekményről lehet szó, amelynél a sértett nem mondhat le a büntetőjogi igény érvényesítéséről - fűzte hozzá a dékán.

Az ELTE idei tanító- és óvóképző kari, illetve tavalyi jogász gólyatáborában történtek miatt eddig összesen nyolc hallgató ellen indult fegyelmi eljárás.

mti

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.