Pesti Srácok

Együtt–PM-es politikusok állnak a magánkassza-tüntetés mögött

Együtt–PM-es politikusok állnak a magánkassza-tüntetés mögött

El a kezekkel! címmel tüntetést tart a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó kormányzati javaslat ellen a 60ezren a Magánnyugdíjukért Facebook-csoport kedden Budapesten.

A demonstráció a József nádor téren kezdődött, ahol Büki Zoltán, az Együtt–PM Szövetség Nógrád megyei politikusa, szervező azt mondta: a kormány hatvanezer ember magántulajdonára vetett szemet. „Ezzel a kormány végérvényesen az éjszakai besurranó, fiókokban kotorászó piti kis tolvajok szintjére süllyedt – fogalmazott. – Ha ezt hagyjuk, akkor holnap ránk törhetik az ajtót, és államosíthatják a fogkeféinket.”

A József nádor tér mintegy felét betöltő tömeg a beszédet követően a Magyar Nemzeti Bank elé indult egy kisteherautót követve. A Hír TV tudósítója szerint mintegy 1500-2000-en lehetnek.

PestiSracok facebook image

Az internetadó ellen is tüntetést szervező, a Közfelháborodás napján szónokló Nemes Balázs nem szólalt fel a rendezvényen, mert most vált világossá számára, hogy nem civilek a szervezőtársai (Büki Zoltán az Együtt–PM Nográd megyei elnöke volt, a főszervező Vajda Zoltán pedig 16. kerületi képviselője). A Hír TV beszámolója szerint a jelenlévők kifütyülték Nemest.

Az ATV beszámolója szerint Demszky Gábor és Török Zsolt is ott van a tüntetők között, csakúgy mint Gőgös Zoltán.

Gőgös a Hír TV-nek azt mondta, civilként jött el a demonstrációra és durva szavakkal illette a kormány intézkedését.

A 60 ezren a MAGÁN nyugdíjukért Facebook-csoport saját megfogalmazása szerint a következő miatt indult: „A kormány kényszerrel, fenyegetéssel 3 millió ember magánnyugdíjpénztári megtakarításait vette el és nullázta le. 60 ezren maradtunk. Nem hagyjuk magunkat!"

A kormány múlt héten olyan kormánytervezetet nyújtott be, amely alapján azokat a magánynyugdíjpénztárakat, amelyeknél a tagok legalább hetven százaléka nem fizeti a tagdíjat, bezárják, megszüntetik. Varga Mihály szerint azok, akik tisztességesen fizetik a tagdíjat, „arra számítanak, hogy a magánnyugdíjpénztártól majd járadékuk lesz, de nem lesz, mert a többi tag nem fizeti a tagdíjat és így ez egy álnyugdíjpénztár, mert a tagdíjakból csak a saját működését finanszírozza, azaz feléli a tagdíjat”.

forrás: MTI, MNO, Hír TV, Index - Fotó: Marjai János / MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.