Pesti Srácok

Várhatóan csak kisebb szabálytalanságokat fog találni a norvég vizsgálat

Várhatóan csak kisebb szabálytalanságokat fog találni a norvég vizsgálat
Lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében. Fotó: Magyar Hírlap

Eurómilliókban mérhető veszteséget okozna a norvég államnak, ha az általa rendelt vizsgálat súlyos visszaéléseket tárna fel a magyarországi norvég civil pénzek ügyében. Így újra ki kellene fizetnie a támogatásokat, és szabályosan újraosztania azokat - írja a Magyar Nemzet.

Norvégia olyan vizsgálatot rendelt meg a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) ügyében, amely a hitelesség érdekében néhány kisebb szabálytalanságot várhatóan megállapít majd, ám összességében rendben lévőnek minősíti az Ökotárs Alapítvány által irányított pénzosztást – mondták a lapnak szakértők. Szerintük a komolyabb visszaélések feltárása annak beismerése lenne, hogy a skandináv állam megsértette nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségét, és a forrásokat nem átlátható módon osztotta szét.

Márpedig ez esetben – a nemzetközi szerződések értelmében – a szabálytalanul felhasznált támogatásokat újra ki kellene fizetnie (ezúttal szabályosan), és szét kellene osztania a civilek között, ami eurómilliókban mérhető kiadást jelentene Norvégiának.

PestiSracok facebook image

Alaposabb vizsgálatra a rendelkezésre álló két hónap amúgy is kevés – hangsúlyozták a szakértők, ráadásul a kijelölt „független” cég hatásköre is korlátozott, hisz csak az NCTA-t vizsgálhatja, míg a Nemzeti Együttműködési Alapot, a Svájci Alapot vagy az uniós támogatásokat nem. Így lehetősége sincs leleplezni azt a rutinszerűen űzött gyakorlatot, hogy egyes civil szervezetek ugyanazt a költségszámlát nemcsak az NCTA, hanem más támogatások terhére is elszámolták, ami az Ökotársnak persze nem tűnt fel. Ám apróbb visszaéléseket nyilvánvalóan megállapít majd a „független” vizsgálat, mert a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) bűncselekmények gyanúját feltáró vizsgálata nyomán komolytalan lenne, ha mintaszerűnek állítanák be az NCTA működését – vélték a szakértők.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.