Pesti Srácok

Vona szerint az amerikai titkosszolgálat állt a tüntetők mögött

Vona szerint az amerikai titkosszolgálat állt a tüntetők mögött

A Jobbik elnöke a Facebookon értékelte az internetadó elleni tüntetéseket – geopolitikai szempontból.

„...Tőlünk nem is olyan messze elképesztő tét mellett elképesztő erejű geopolitikai játszma zajlik. Oroszország és az Egyesült Államok folytat félig hideg-, félig forró háborút Ukrajna területén. Ebbe a játszmába keveredik bele egyre jobban Magyarország földrajzi közelsége miatt. Az amerikai titkosszolgálat munkája egyre erőteljesebb és érzékelhetőbb volt az elmúlt hónapokban. A Kovács Béla-ügy már ennek volt a része, amit a Fidesz vagy nem akart, vagy nem tudott értelmezni, és azt csupán a saját választási érdekei mentén igyekezett használni. Nos, most már a Fidesz is tudhatja, igazam volt, amikor azt mondtam korábban: az ukrán konfliktus begyűrűzött Magyarországra is.

A civilnek látszó tüntetés mögött tehát minden bizonnyal ott van az amerikai titkosszolgálat, amely igyekszik az oroszokkal is kokettáló kormány pozícióit gyengíteni, de legalább megmutatni neki, hogy nem engedi a csapodárságot. Szinte beismerő erejű volt az a nyugati sajtótámogatás, amit a megmozdulás kapott, valamint az amerikai diplomata személyes jelenléte is önmagáért beszél. A tüntetések további menetét tehát eszerint kell értékelnünk. A Fidesz egyébként magára vethet, mert a magas labdát ő dobta fel a hatalmi gőgjével, a tévedhetetlenségbe merevedett stílusával, a folyamatos csalárdságával, mellyel egyre több embert haragít maga ellen...”

PestiSracok facebook image

Forrás: Origó

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?