Pesti Srácok

Zuglóban a legmagasabbak a képviselői fizetések

Zuglóban a legmagasabbak a képviselői fizetések

Bőven havi bruttó 300 ezer forint fölé tornászta fel saját tiszteletdíját a zuglói képviselőtestület többsége. Az egyik képviselő havi bruttó járandósága a félmillió forintot is átlépi. Úgy néz ki, sehol nem éri meg annyira a bizottsági munka, mint Zuglóban, ahol a 19 képviselőre 8 bizottság jut. A polgármester, Karácsony Gergely azt mondta: lehet, hogy Zuglóban keresnek a legtöbbet a képviselők, de szerinte itt fognak a legkevesebbet lopni.

Zuglóban az átlagnál kicsit később, november 14-én tartotta meg az alakuló ülését az új képviselő-testület. Az egyik első feladatként itt is arról döntöttek, mennyit keressenek a képviselők. Ahogy az Index megírta: változott a törvény, nincs többé tiszteletdíj-plafon, a helyi testületek szabad kezet kaptak, a képviselők akkora tiszteletdíjat szavaznak meg saját maguknak, amekkorát jónak látnak. A múlt pénteki zuglói ülés jegyzőkönyve és az aznap megszavazott határozatok egyelőre nem elérhetőek se a kerület honlapján, se a nemzeti jogszabálytárban, de az egyik képviselő, Várnai László a Civil Zugló Egyesülettől megírta a blogjában, milyen döntések születtek. Egyelőre nem ismert se az összes város, se az összes budapesti kerület tiszteletdíj-rendelete, de az eddig ismertek közül messze a legmagasabb összegek kifizetését teszi lehetővé a zuglói.

Amíg élt a régi törvény, és létezett tiszteletdíjplafon, a budapesti kerületekben az volt a szabály, hogy a képviselői alapdíj legfeljebb 96 600 forint lehet. A bizottsági tag képviselőknek maximum 140 ezer forint járt, a bizottsági elnököknek 183 500 forint. A régi törvény szerint nem számított, ki hány bizottságban van benne, pluszpénz csak egy után járt, tehát ugyanannyit kapott, aki csak egy bizottságnak volt tagja és az is, aki akár ötnek. A legtöbb helyen a régi törvény eltörlése után megtartották ezt a számítási rendszert még akkor is, ha a tiszteletdíjak régi plafonját átlépték. Amíg a zuglói számok nem derültek ki, Soroksáron láttuk a legmagasabb tiszteletdíjakat. Itt a képviselői alapdíj 173 925 forint lett. Aki tagja egy bizottságnak, az már 252 191 forintot kap, a bizottsági elnökök pedig havi bruttó 330 458 forintért dolgoznak Soroksáron.

PestiSracok facebook image

A Várnai Lászlótól kapott információk szerint Zuglóban a pénteki ülés előtt váratlanul új előterjesztést osztottak ki majd szavaztak meg tiszteletdíjügyben, és ez felülírta a megszokott számítási rendszert. Itt minden egyes bizottsági tagságért, alelnökségért és elnökségért külön pénz jár. Ez a számítási mód egy csapásra megsokszorozza a képviselői pénzeket. Az alapdíj ugyan meglehetősen alacsony Zuglóban, 38 650 forint, de minden egyes bizottsági tagságért ennek a kétszerese, 77 300 forint jár. Az alelnökséggel az alapdíj négyszeresét, 154 600 forintot lehet pluszban hazavinni, a bizottsági elnökségnél pedig ötszörös a szorzó, ami 193 250 forintot jelent.

Bizottsági pozíciókból pedig nincs hiány az új zuglói önkormányzatnál. Várnai megírta, hogy míg a kerületben az előző ciklusban 4 bizottság működött 40 bizottsági poszttal, most Karácsony Gergely polgármester szóbeli előterjesztése alapján 8 bizottságot szavaztak meg 63 bizottsági poszttal. A Civil Zugló Egyesület képviselője kiszámolta, a betöltött bizottsági posztok alapján melyik zuglói képviselő mennyit fog keresni. A rekorder az MSZP-s Sápi Attila lett, aki 6 bizottsági tagságának köszönheti, hogy tiszteletdíja havi bruttó 502 450 forint lesz. A 21 fős testületben ketten alpolgármesterek, külön alpolgármesteri tiszteletdíjjal, a többiek közül 5-en keresnek 463 800 forintot (mind az öten a baloldali Összefogás jelöltjei voltak), 2-en 386 500 forintot (egy Összefogás, egy Fidesz), 1 valaki 347 850 forintot (Jobbik), 5-en 309 200 forintot (mind Fidesz), 2-en 270 550 forintot (mindkettő Fidesz), 2-en 231 900 forintot (egy LMP, egy Fidesz), 1 valaki 115 950 forintot (ő maga Várnai László, aki az összesítést készítette, Várnai mindössze egy bizottságnak lett tagja)

Várnai a blogposztjának azt a címet adta, hogy "Költséges kiegyezés", és arról ír, hogy szerinte az Összefogás és a Fidesz közt "titkos nagykoalíciós szimbiózis" jött létre Zuglóban. Kedd délután a polgármester, Karácsony Gergely megerősítette az Indexnek a képviselői tiszteletdíjak új számítási módjáról szóló információt. Azt mondta: lehet, hogy Zuglóban fognak a legtöbbet keresni a képviselők, de itt is fognak a legkevesebbet lopni.

Karácsony szerint csupán arról van szó, hogy "tisztességes munkáért tisztességes fizetés" jár, az eddigi plafon méltánytalanul alacsony volt, most a több pénzért cserébe több munkát várnak el, a sok bizottságban dolgozó politikusok főállású képviselők lesznek. Karácsony szerint mindenkinek az az érdeke, hogy például a tulajdonosi bizottságban 100 milliós közbeszerzésekről döntő képviselők tisztességesen keressenek. Karácsony azt ígérte, Zuglóban lesz a legszigorúbb átláthatósági rendszer. Várnai blogbejegyezésére reagálva azt mondta: büszke arra, hogy Zuglóban sikerült megállapodni, konszenzusra jutni annak ellenére, hogy mások azt jósolták, Zuglóból lesz az új Esztergom.

Forrás: Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.