Pesti Srácok

Balog Zoltán veszélyesnek tartja a fideszes belharcokat

null

Veszélyes dolog és az már a végső helyzet, ha egy politikai közösség tagjai az egymás közti vitáikat a nyilvánosság elé viszik – mondta a Hír TV P8 című műsorában az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán a Lázár–Pokorni-vitával összefüggésben hangsúlyozta, szerinte az erkölcsi vonatkozású kérdéseket is először a párton belül kell megvitatni, azzal, akit az érint. Szerinte ha valaki már a nyilvánosság előtt bírálja párttársát, akkor az már nyílt harcot jelent, ami már nem a segítő kritikáról szól.

Az ügy előzménye, hogy Lázár János egy a Figyelőnek adott interjúban hátbatámadásnak nevezte, hogy Pokorni Zoltán több párttársát bírálta életstílusa miatt. Pokorni a Hír Televízióban beszélt korábban arról, hogy az amerikai korrupciós vádak miatt nem engedheti meg egyetlen kormánypárti politikus sem az urizálást, a drága utazásokat vagy a sokmilliós házat.

PestiSracok facebook image

„Mindaddig, amíg úgy gondoljuk, hogy segíteni tudunk a másiknak azzal, hogy elmondjuk a kritikánkat, akkor ezt belül kell megoldani. Amikor meg úgy gondoljuk, hogy nem, akkor nyílt harc van, és az szerintem vége valamilyen játéknak. Attól kezdve az a dolog egy párton belül, egy értékközösségen belül – ez az érted haragszom, nem ellened dolgozom, meg azért mondom neked, hogy segítselek és nem azért, hogy kinyírjalak –, az az alap megszűnik és az veszélyes dolog” – fogalmazott Balog Zoltán.

Forrás: Hír TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.