Pesti Srácok

Csak két hét múlva lesz új elnöke Horvátországnak

Csak két hét múlva lesz új elnöke Horvátországnak

Nem hozott döntést a vasárnapi horvát elnökválasztás első fordulója.

A szavazást követően közzétett exit poll adatokból az derült ki, hogy a négy jelölt közül a legtöbb szavazatot Ivo Josipovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) és Kolinda Grabar Kitanovic, a jobbközép Horvát Demokrata Közösség (HDZ) jelöltje kapta. Az előzetes felmérések is ennek a két jelöltnek adtak esélyt.

Eszerint ők mérkőznek meg az elnökválasztás második fordulójában, amelyet január 11-én tartanak.

PestiSracok facebook image

A szavazóhelyiségekből távozó választópolgárok megkérdezésén alapuló felmérést a Nova TV tévécsatorna, valamint a HRT közszolgálati televízió hozta nyilvánosságra, tízezer választó megkérdezésén alapuló felmérés szerint Josipovic a leadott voksok 38,9 százalékát, az ellenzéki Grabar Kitanovic pedig a 38,1 százalékát szerezte meg.

Az Ipsos Puls intézet által készített exit poll szerint a harmadik helyen futott be, a voksok 15,60 százalékával Ivan Vilibor Sincic, a horvát történelem legfiatalabb jelöltje, negyedik helyen végzett a szavazatok 5,70 százalékával Milan Kujundzic.

Az első hivatalos részeredményeket várhatóan este tíz óra körül hozzák nyilvánosságra. A vasárnapi szavazáson közel 3,8 millió horvát állampolgár adhatta le voksát, köztük 40 ezren külföldön. Az elnök megbizatása öt évre szól.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.