Pesti Srácok

Elárulta sikere titkát Mészáros Lőrinc

Elárulta sikere titkát Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc megadta sikerének titkát, amikor erről kérdezte a Bors: „A munka. Mindennek a titka a munka, a szorgalom, a hozzáállás." Míg korábban arról beszélt , hogy odáig eljutott, ahol van „bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye", most egy tényező kevesebb szerepet kap. „A szerencse nem elég, sokat kell tenni érte. A vállalkozásaimnak meg kell felelniük a piacon. Ha nem felelnénk meg, nem lenne egyetlenegy forintom sem. Sokat kell tenni, hogy pénze legyen az embernek" – mondta.

A szerencse ennek megfelelően leértékelődött, szemben a Jóistennel: „A Jóisten is közrejátszik, hiszen a szerencséhez kell a Jóisten..." és persze a miniszterelnök, akiről Mészáros Lőrinc úgy tartja, hogy „természetes, hogy támogatja a települését". Felcsút polgármestere legújabb vagyonnyilatkozata szerint 400 millióról 700 millióra nőtt a bankbetétje. Készpénzből viszont kevesebbet tart magánál. A júniusi 20 millió helyett már csak 5 millió maradt.

A polgármester sokáig nem tette közzé vagyonnyilatkozatát, majd az erre irányuló bírósági tárgyalást megelőzve júniusban mégis nyilvánosságra hozta. Korábban még azzal is próbálkozott a település jegyzője, hogy zárt borítékban mutatta meg az Átlátszó újságíróinak a dokumentumot. Azzal érveltek, hogy Mészáros Lőrinc nem polgármesteri tevékenységéből szerezte vagyonát.

PestiSracok facebook image

Akkor a bankbetéten és a készpénzvagyonán kívül kiderült, hogy egy 2008-ban vásárolt Audi A5 gépjármű tulajdonosa. Polgármesterként fizetést nem vesz fel, jövedelme a Mészáros és Mészáros Kft.-ből van, amiből akkor 943 millió forint osztalékot vett ki, havonta pedig 1 729 917 forint juttatást vesz fel. Felcsúton és Alcsútdobozon is rengeteg földje van.

2011-ben még messze nem állt ilyen jól Mészáros. Akkor még csak egymilliója volt takarékbetétben, készpénzben pedig húszmillió forintot tartott. A Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetőjeként havi 200 ezer forintot vett fel, a cégből tízmilliós osztalékot vett ki. Földje is kevesebb volt. Csak a Mészáros Lőrinc birtokában lévő pénzösszeg tehát hússzorosára nőtt három év alatt.

Forrás: Bors/Hír24.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.