Pesti Srácok

Eltiltották az iskolától a társait rettegésben tartó sándorfalvi kisfiút

Eltiltották az iskolától a társait rettegésben tartó sándorfalvi kisfiút

Hat hónapra felfüggesztve eltiltották a tanév folytatásától azt a nyolcévest, aki miatt az osztálytársak szülei úgy döntöttek, nem viszik iskolába a gyereküket, amíg ő is ott van. Ha a kisfiú újra verekedésbe keveredik, el kell mennie az iskolából, külön fegyelmi eljárás nélkül.

Eltiltották a verekedő sándorfalvi nyolcévest a tanév folytatásától, de a döntést hat hónapra felfüggesztették - írta a Délmagyar Csongrád megyei hírportál. A felfüggesztett eltiltás azzal jár, hogy ha a kisfiú újra verekedésbe keveredik, el kell mennie az iskolából, újabb fegyelmi nélkül. Ha a szülők nem találnak neki új helyet 15 nap alatt, az illetékes kormányhivatalnak kell gondoskodnia hét napon belül az elhelyezéséről.

Az osztályba járó gyerekek szülei örülnek a fegyelmi határozatnak, mint mondták, a kisfiú egy másik osztályba fog járni, és ez volt a céljuk. Az érintett kisfiú szülei azt mondták, nincs mit tenniük, kész tények elé állították őket, és míg az esetet kivizsgálják, Adrián az iskolában marad.

PestiSracok facebook image

A sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola 3. b osztályába járó diákok szülei hétfőn úgy döntöttek, addig nem viszik iskolába a gyerekeiket, amíg az iskola meg nem oldja az egyik problémás diák eltávolítását. A szülők szerint a kisfiú másfél éve tartja rettegésben az osztály- és iskolatársakat: szétkeni az ürülékét, ok nélkül rájuk támad, és lopási ügybe is keveredett nemrég. Az iskola novemberben fegyelmit indított a kisfiú ellen.

Apja szerint a kisfiú nem hibás, azért durvult el a helyzet, mert közte és két pedagógus között vita támadt. A kisfiú apja elmondta: ismeretlenek rendszeresen feljelentik őt a gyámhatóságnál, de a vizsgálatok eddig semmit nem igazoltak. Hozzátette, fia sose lopott.

Az illetékes gyámhatóság a hírportálnak azt mondta, hogy már hosszabb ideje eljárást folytatnak a család ügyében, és az apa együttműködik velük. Soron kívüli vizsgálatot indítottak azért, hogy kiderüljön, vajon megalapozottak-e az iskolai problémákról szóló állítások.

Forrás: hvg.hu/delmagyar.hu

Fotó: life.hu (illusztráció)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.