Pesti Srácok

Fizetésemeléssel jutalmazták az államtitkárokat

Fizetésemeléssel jutalmazták az államtitkárokat

Fizetésemeléssel kedveskedtek a miniszterek közigazgatási államtitkáraiknak és helyettes államtitkáraiknak – tudta meg a Blikk. A helyettes államtitkárok alapilletménye 748 ezer forint havonta a kormánytisztviselőkről szóló törvény szerint. Ezt a miniszterek saját hatáskörükben legfeljebb 30 százalékkal megemelhetik, mely lehetőséggel élt is mindegyikük.

A rekordszámú, 99 helyettes államtitkárból 88-nak emeltek a fizetésén, ez átlagosan kétmillió forint pluszpénzt jelent évente egy-egy vezetőnek a lap szerint.

A közigazgatási államtitkárok alapilletménye 997 ezer forint, ezt a legtöbb esetben 1 millió 296 ezerre tornászták fel. Így például a Külügyminisztériumban Szijjártó Péter fizetése 1 millió 102 ezer forint, míg Kohut Balázs közigazgatási államtitkár közel kétszázezer forinttal többet keres a főnökénél - mutat rá a Blikk.

PestiSracok facebook image

A tárcavezetők indoklás nélkül gyakorolhatják azt a hatáskörüket, amely szerint legfeljebb 30 százalékkal megemelhetik a helyettes államtitkáraik, illetve közigazgatási államtitkáruk alapilletményét - reagált a lap értesüléseire a Kormányzati Információs Központ.

Forrás: Hír24/Blikk

Fotó: Hír.ma

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.