Pesti Srácok

Idén 120-150 milliárddal javult a vállalkozók pozíciója

Idén 120-150 milliárddal javult a vállalkozók pozíciója

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezésére a kormány 2014-ben több olyan intézkedést is hozott, amelyek együttesen 120-150 milliárd forinttal javítják a vállalkozói szféra helyzetét, ami kedvezően befolyásolja a 2015. évi kilátásokat - mondta Parragh László, az MKIK elnöke az MTI-nek a kamara idei tevékenységét értékelve.

Úgy vélte, az MKIK erős, befolyásos köztestületté vált az elmúlt évek során, véleményére figyelnek a gazdaság szereplői, a politikai döntéshozók, és ha ez az állapot tartós marad, akkor szerinte európai kamarai rendszerről lehet beszélni. A kamara 2014. évi eredményei között említette, hogy sikeresen léptek fel a kormánynál a Szép-kártya tervezett megadóztatásának enyhítéséért, a felsőoktatás átalakításáért, a készülő közbeszerzési törvény egyszerűsítéséért. Az év második felében nyolc állami szervezettel kötöttek megállapodást adatbázisok átadásáról az üzleti élet biztonságát erősítő egységes információs rendszer létrehozása érdekében.

Stratégiai jelentőségűnek értékelte a kamara duális képzésben elért eredményeit: a szakmunkásképzők már bevezették, a felsőoktatási intézmények pedig fokozatosan vezetik be a gyakorlatorientált képzést. Egyebek között ennek is köszönhető, hogy a fiatal magyar szakmunkások eredményesen szerepelnek a nemzetközi szakmai versenyeken - jegyezte meg, hozzátéve: nemzetközi siker, hogy Magyarország rendezheti meg a térség országai közül elsőként 2018-ban a Fiatal Szakemberek Európa Bajnokságát, az EuroSkills versenyt.

PestiSracok facebook image

Parragh László kiemelte, hogy a kormány elfogadta a kamara álláspontját az uniós források felhasználására, és a 2014-2020-as időszakban a keret 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja, fókuszba állítva a növekedést, a foglalkoztatás, a termelőkapacitások bővítését, a fenntarthatóságot. Az uniós források kihelyezésében, a vállalkozások finanszírozásában a kamara a KAVOSZ Zrt. által gondozott Széchenyi Kártya Programban is aktívan vesz részt - emlékeztetett Parragh László. Az MKIK ez évi tevékenységének fontos területe volt az is, hogy hozzájárult a vitás kérdések rendezésében a békéltető testületek és a választott bíróság működtetésével. A kamara külgazdasági tevékenysége erősödött az idén, az MKIK képviselője meghívást kap minden kétoldalú gazdasági vegyes-bizottsági ülésre, a külföldre utazó kormányzati delegációkba - mutatott rá Parragh László.

Szólt arról is, hogy az MKIK és a Nemzetgazdasági Minisztérium között 2012-ben létrejött támogatási szerződés alapján a kamara évről évre pályázatot ír ki külföldi megjelenés támogatására. Az idén 183 pályázatot fogadtak el, 21 területi kamara, valamint 12 viszonylati tagozat 278 millió forint támogatás kapott, ezzel 5 ezer vállalkozás részvételét segítették nemzetközi rendezvényeken. Az MKIK folyamatosan bővíti a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat segítő tagozati rendszerét is, legutóbb német tagozatot hoztak létre.

A magyar gazdaság teljesítményét értékelve Parragh László kiemelte, hogy 2014-ben a makrogazdasági mutatók jók, jelentősen nőtt a foglalkoztatás, bővültek a beruházások, a belső fogyasztás, az export, és defláció van. Jövőre kedvező esetben a GDP növekedése meghaladhatja a 2008. évi válság előtti szintet, azaz a "visszatérés" éve lesz - mondta. A biztató folyamatok mellett ugyanakkor felhívta a figyelmet az ukrán és az orosz helyzet bizonytalansága miatti kockázatokra.

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."