Pesti Srácok

Kész Zoltán a "demokratikus ellenzéki pártok" jelöltje Veszprémben

Kész Zoltán a "demokratikus ellenzéki pártok" jelöltje Veszprémben

Civil jelöltként elindul Kész Zoltán angoltanár, a "Közfelháborodás napja" veszprémi szónoka a február 22-i időközi országgyűlési választáson Veszprémben. Kész Zoltán ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be. A pedagógus - a Polgári Platform elnevezésű szervezet elnöke - hangsúlyozta: a fideszes kétharmad lebontása érdekében kész elfogadni a "demokratikus ellenzéki pártok" támogatását, de a Jobbikét elutasítja. Eddig a Demokratikus Koalíció, a Magyar Liberális Párt és a Lokálpatrióták Veszprémért Egyesület jelezte, hogy mellé áll - tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy a választás történelmi pillanat Magyarország szempontjából, ugyanis "lebontható a kontrollálhatatlan fideszes önkényuralom". Ez az a pillanat, amikor a civileknek ki kell jönniük elefántcsonttornyukból, és el kell kezdeniük politizálni - tette hozzá. Kérdésre elmondta: más pártokkal még nem beszélt a támogatásáról, és nem szeretné azt sem, ha a szavazólapon pártlogók szerepelnének a neve mellett. Szintén kérdésre közölte: Navracsics Tibor fideszes politikus hívására 2004-ben valóban elvállalta a veszprémi Fidelitas vezetését, mert közösséget szeretett volna építeni. Kilenc hónap múlva azonban elváltak az útjaik, és azóta semmilyen kapcsolata nincs a Fidesszel. A Demokratikus Koalíció elnöksége kedden jelentette be: azt javasolja a párt tagjainak, szimpatizánsainak és minden demokratának, hogy támogassák Kész Zoltánt. A Magyar Liberális Párt ügyvivő testülete keddi ülésén döntött arról, hogy a párt támogatja Kész Zoltánt a veszprémi időközi választáson. Szigetvári Viktor, az Együtt - A Korszakváltók Pártja társelnöke múlt szombaton azt mondta, pártja a következő héten alakítja ki végleges álláspontját, de megjegyezte: örömmel fogadta Kész Zoltán jelentkezését, és "tisztességes helyi jelöltnek" nevezte. A Nemzeti Választási Bizottság február 22-re tűzte ki az időközi országgyűlési képviselő-választást Veszprém megye 1-es számú egyéni választókerületében. Az uniós biztossá kinevezett Navracsics Tibor helyére választanak képviselőt.

Szöveg: MTI

Fotó: Index.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.