Pesti Srácok

Kövér: új SZDSZ-t akarnak az amerikaiak

Kövér: új SZDSZ-t akarnak az amerikaiak

Az Országgyűlés elnöke szerint az amerikaiak célja Magyarországon egy új, az SZDSZ helyébe lépő "kreatúrapárt" megalapítása lehet 2018-ra, mégpedig azért, hogy ne lehessen kormányt alakítani a poszt-SZDSZ nélkül a Jobbikkal szemben.

"Úgy tűnik, most már nem elégednek meg azzal, hogy egy másik kormány jöjjön a mostani helyett, hanem teljes kormánypárti és ellenzéki elitcserében gondolkodnak. Egészen a megszűnéséig az SZDSZ volt az a párt, amelyik az Egyesült Államok politikájának kiszolgálója és szószólója volt Magyarországon. Amikor elsüllyedtek, az amerikaiak az LMP-t próbálták életre kelteni. Akik máig náluk politizálnak, a pártszakadásig nem hitték el nekünk, hogy az amerikaiak valójában minek is tartják őket. Aztán rá kellett döbbenniük, hogy a pártból 2012 végén kilépők – akiket talán eleve oda küldtek – hogyan is értelmezik azt, hogy „lehet más a politika”. Bajnai Gordon mellé álltak, aki az amerikaiak kedvence lett. Miután ez a projekt is megbukott, jöhet a szappanopera következő évada" - mondta Kövér László a Magyar Hírlapnak.

Kövér szerint talán a CCCP-pulóveres, Lenin­sapkás, drogliberalizációt hirdető fiúkból, kétes egzisztenciákból álló bértüntetőkből akarnak meríteni, hogy megteremtsék a következő elitet. "De lehet, hogy nekik csak a feszültség folyamatos fenntartásában szánnak szerepet, amíg – a megfelelő pillanatban – színpadra nem tolják az új Bajnait" - tette hozzá a házelnök.

PestiSracok facebook image

A teljes interjú elolvasható itt.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.