Pesti Srácok

Lakatos-merénylet: előzetesbe kerültek Tanyiék

Lakatos-merénylet: előzetesbe kerültek Tanyiék

Harminc napra előzetes letartóztatásba került a Lakatos Csaba elleni merénylet négy gyanúsítottja - mondta el a Budai Központi Kerületi Bíróságon Tanyi György ügyvédje. Retteghy István hozzátette: a négy férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését és fellebbeztek a bíróság döntése ellen. Az ügyvéd arra a kérdésre, hogy vajon miért most jutott idáig az ügy, azt felelte: valakinek így állt az érdekében. A gyanúsított védője hangsúlyozta, az iratokból kiderül, a kedden orgazdaság és csalás miatt őrizetbe vett egykori Conti Car főnök, Radnai László tett terhelő vallomást védencére. Hozzátette: a bíróság a szökés-elrejtőzés, bűnismétlés és a nyomozás meghiúsítása miatt rendelte el a legszigorúbb kényszerintézkedést.

Az ügyvéd a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, az 1996-os emberölési kísérlet sértettje, Lakatos Csaba nem mondott terhelő adatokat a bűncselekmény kapcsán. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy portálunknak Lakatos tegnap úgy nyilatkozott, pontosan tudja, hogy Tanyi György és Portik Tamás áll a merénylet hátterében.

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a Nemzeti Nyomozó Iroda kedden előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletének gyanújával őrizetbe vette Tanyi Györgyöt és két testvérét, valamint az éjszakai életben ugyancsak ismert Baranyi Lászlót. A négy férfit azzal gyanúsítják, hogy 1996. november 13-án meglőtték a lovin Lakatos Csaba hajtót,aki a nem sokkal korábban meggyilkolt Prisztás József üzlettársa volt. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte a támadást.

PestiSracok facebook image

Forrás: PestiSrácok

Fotó: Bors

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.