Pesti Srácok

Megszavazták a vasárnapi pihenőnap bevezetését

null

Megszavazta a parlament kedden a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A KDNP szabad vasárnap néven ismert javaslatát - amelyet fideszes kezdeményezésre a tárgyalás során több ponton is átírtak - 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.

A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként. Így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne. A kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzletek vasárnap és munkaszüneti napokon 5 és 12 óra között lehetnek nyitva, az újságosok és a virágüzletek 6-tól 12-ig, a sportlétesítményekben lévő boltok pedig ezeken a napokon a sportrendezvények ideje alatt tarthatnak nyitva.

A törvény hatálya emellett nem terjed ki a gyógyszertárak, a benzinkutak, a reptéri boltok, a vasúti és autóbusz-pályaudvarokon lévő üzletek nyitva tartására, a büntetés-végrehajtási intézetekben, egészségügyi intézményekben és katonai objektumokban zajló kereskedelmi tevékenységre, valamint a piacokra, vásárokra sem. A tilalom nem vonatkozik továbbá a kereskedelmi jellegű turisztikai és a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltatási tevékenységre, a szálláshelyen végzett kereskedelemre, a vendéglátásra, a világörökségi területen található üzletekre, valamint a kulturális tevékenységet és a fürdőszolgáltatást kiszolgáló kereskedelemre sem. A törvényben lehetőséget adtak arra is, hogy kormányrendeletben - az adott település vagy településrész sajátosságaira tekintettel - az e jogszabálytól eltérő szabályokat is megállapíthassanak.

PestiSracok facebook image

Az előírások betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi, amely első jogsértés esetén legalább 5, legfeljebb 15 napra, a második jogsértésnél 30, a harmadiknál pedig 90 napra záratja be a boltot. Bármelyik következő jogsértés esetén viszont már egy évre záratják be az adott üzletet.

Az elfogadott törvény 2015. március 15-én lép hatályba.

Forrás , fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.