Pesti Srácok

Minimálbéremelés: megdöbbentek a közszférában

Minimálbéremelés: megdöbbentek a közszférában

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint a 105 ezer forintra emelt minimálbér nem jelent bérfelzárkóztatást, és több dologgal is elégedetlenek. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) számára elfogadhatatlan a kormány és a szociális partnerek között hétfőn aláírt bérmegállapodás - derül ki a mintegy 690 ezer közszolgálati munkavállalót képviselő érdekvédelmi szervezet keddi közleményéből.

A SZEF megdöbbenéssel és csalódottsággal értesült a minimálbér 3,4 százalékos emelését jelentő megállapodásról, és arról, hogy ezt aláírták a versenyszféra szakszervezeteinek vezetői - áll a közleményben. A szervezet álláspontja szerint az emelés mértéke nem jelent bérfelzárkóztatást, a megállapodás a közszolgáltatásokat végző munkavállalók cserbenhagyását, a munkavállalói szolidaritás megroppantását jelenti.

A SZEF emlékeztetett: december 11-én a versenyszféra munkavállalóit képviselő szakszervezeti vezetők még arról beszéltek, hogy a szakszervezetek csak csomagban, a béremelés kívánt mértéke mellé vett kérdésekkel együtt egyezhetnek meg a munkáltatókkal és a kormánnyal. Akkor még feltételnek látszott, hogy a közszféra képviselőit bevonják a minimálbérről folytatott egyeztetésbe. A csomag része volt - a megegyezés feltételeként - a sztrájkszabályozás, a Munka Törvénykönyve, a cafetéria és a korengedményes nyugdíj szabályozásának felülvizsgálata - írta a SZEF.

PestiSracok facebook image

A SZEF sajnálattal látja, hogy akadtak olyan szakszervezeti vezetők, akik elfogadták, hogy a követeléscsomag részeit majd a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) tárgyalják, és megelégedtek a bérfelzárkóztatást nem tartalmazó emeléssel és bérajánlással. Az érdekvédelmi szervezet a közleményben azt írta, hogy a kormány a pedagógusok bérképzését - egyezetés nélkül - leválasztotta a minimálbérről, ezzel átlagosan évente 60-120 ezer forint növekménytől fosztotta meg őket. Az életpálya modellek kapcsán csak a fegyveres szolgálatok remélhetnek 2015 közepétől - bizonytalan mértékű - béremelést - tudatták.

MTI

Fotó: napi.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.