Pesti Srácok

Népszabadság: Radnai úgy érzi, a rendőrök elárulták

Népszabadság: Radnai úgy érzi, a rendőrök elárulták
Radnai László most 30 napra újra börtönbe került Fotó: Szabó Fruzsina Anna/PestiSrácok.hu
Megfellebbezte a csütörtökön elrendelt előzetes letartóztatását Radnai László. Védőjének azt mondta, egyelőre tartja magát a rendőrséggel még 2012-ben kötött megállapodáshoz, azaz továbbra is kész tanúskodni a 90-es évek mostanában felderített gyilkossági ügyeiben - írja a Népszabadság.

Radnai László úgy érzi, elárulták. Rejtély számára miért hátrált ki mögüle szinte egyik napról a másikra a rendőrség, és egy másfél évvel ez előtti ügy miatt, amelybe szerinte nyilvánvalóan ellenlábasai keverték bele a nevét, miért kell a börtönben karácsonyoznia. Itt érdemes megjegyezni a PestiSrácok.hu-nak azt az információját, hogy az orgazdaság ügyében gyanúsított az a Hunyadi Ferenc is, akit Portik Tamás jobbkezének tartanak, és akit már az előállítása napján hazaengedtek a rendőrök.

PestiSracok facebook image

A lap úgy tudja, Radnai védője is tanácstalanul áll a fejlemények előtt. Jován László a Népszabadságnak csak annyit mondott: a letartóztatása ténye nem törte meg védencét, nem omlott össze, bár nem érti, hogy mi történik vele. Megfellebbezte a letartóztatásáról hozott első fokú bírói döntést, de a történtek ellenére is tartja magát a rendőrséggel kötött megállapodáshoz.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben is kész tanúskodni a bíróság előtt a 90-es években elkövetett gyilkossági és más erőszakos ügyekben, amelyeket részben az ő vallomásai alapján derített fel az elmúlt időszakban a rendőrség. A következő bírósági „fellépése" februárban lenne. Kérdés persze, hogy a vádhatóság igényt tart-e egy bilincsbe vert koronatanú vallomására - tette hozzá a napilap. Ezzel kapcsolatban csütörtökön a PestiSrácok.hu-nak Jován László úgy nyilatkozott, Radnai újabb gyanúsítása kihatással lehet a Portik-ügyekre is, hiszen az Energol-vezér hivatkozhat arra, hogy egy előzetes letartóztatásban lévő személy tesz ellene vallomást.

Ahogy arról a PestiSrácok.hu elsőként beszámolt, Radnait múlt kedden fogta el a Nemzeti Nyomozó Iroda mintegy 30 milliós csalás és orgazdaság gyanújával. Őrizetbe vétele azért keltett különösen nagy feltűnést, mert Radnai volt az NNI koronatanúja a 90-es évek számos megoldatlan gyilkossági ügyében, amelyek többségben Portik Tamást tartják felbujtónak.

Radnait 2006-ban ítélték 12 év fegyházra, az általa szervezett és irányított bűnszervezetben elkövetett emberölés előkészületéért. 2004-ben a vád szerint Portik egyik bizalmasának a megölésére csempésztetett fegyvereket az országba. Az akkori nyomozást nagyban segítette több Portikhoz köthető „vállalkozó" vallomása. Radnai később ezért is vállalta, hogy Portik ellen tanúskodjon. Cserébe büntetése félbeszakítását, és elnöki kegyelmet kért. Állítólag mindkettőre ígéretet kapott. Tavaly kiengedték a börtönből, de arról nem tudni, hogy kegyelmet kapott-e.

Forrás: Népszabadság/PestiSrácok.hu

Fotó: Szabó Fruzsina Anna/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.