Pesti Srácok

Putyin leállította a Déli Áramlat projektet

Putyin leállította a Déli Áramlat projektet

A Törökországban tárgyaló orosz elnök váratlanul kijelentette, a jelenlegi feltételek között nem tudja Oroszország folytatni a Déli Áramlat előkészítését. Vlagyimir Putyin mindezt az EU-bizottságának elutasító magatartására és Bulgária ingadozására fogta, miután Szófia – összhangban Brüsszellel – mindeddig nem adta meg az engedélyt a bolgár szakasz megépítésére.

Az EU szerint a harmadik energiacsomagba ütközik az Oroszországot a Fekete-tengeren át Bulgárián, Szerbián, Magyarországon keresztül Észak-Olaszországig futó gázvezeték terve, amelyet Budapest kiemelt stratégiai projektként kezel.

A 16 milliárd eurósra becsült, kezdetben 30 milliárd köbméter kapacitásúra tervezett vezeték célja alternatív útvonalat adni az Európába irányuló orosz gáznak, elkerülve Ukrajnát. Moszkva mindeddig, az ukrajnai válság után indított Oroszországgal szembeni EU-s szankciók idején is kiállt a vezeték megépítése mellett.

PestiSracok facebook image

A projekt nem csak orosz beruházás lenne: a szárazföldön az adott országok az orosz féllel fele-fele arányban közös vállalatokat hoztak létre a megvalósításra, míg a Fekete-tengeren futó szakaszra külön cég létesült a Gazprom ötven százalékos tulajdonrésze mellett az olasz ENI, a francia EDF Group és a német Wintershall részvételével.

A vezeték megépítése eddig is évek óta húzódott, az érintett országokban is politikai kereszttűzben állt. A Fidesz például ellenzékben Magyarország elleni puccsnak nevezte Gyurcsány Ferenc szocialista kormányfő kiállását a magyar szakasz megépítése mellett. Putyin minden bizonnyal az egyre olcsóbbá váló kőolajárakhoz igazított, így várhatóan csökkenő gázárak miatt érezhette úgy, hogy az eddig is erősen vitatott projekt megépítésétől el kell állnia a Gazpromnak, legalábbis egyelőre.

Ez már középtávon is veszélybe sodorhatja az egyelőre még tetemes tartalékokkal rendelkező orosz költségvetést, amely számára a szűk egyensúly az olaj 80 dolláros világpiaci ára mellett tartható, és úgy tűnik, tartósan nem lesz biztosítható ez az érték a következő években.

Forrás: Index.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.