Pesti Srácok

Rogán: a Fidesz támogatja a vasárnapi zárva tartást

Rogán: a Fidesz támogatja a vasárnapi zárva tartást

A Fidesz azt szeretné, hogy vasárnap egyetlen munkavállalót se lehessen dolgoztatni, ennek első lépése a kereskedelemre vonatkozó vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény megszületése - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Arról is beszélt - tájékoztatva a frakcióülésükről -, hogy a Fidesz több gyermeknek biztosítana ingyenes étkeztetést.

A politikus közölte, a Fidesz parlamenti frakciójának ülésén megvitatták az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó KDNP-s előterjesztését, amelyet feltételekkel és módosításokkal támogatnak. Rogán Antal azt mondta, terveik szerint a hét utolsó napján semmilyen üzlet nem lehet majd nyitva, ahol nem a tulajdonos vagy annak családtagjai dolgoznak. A frakcióvezető emiatt leépítésekre nem számít. Kivételek ugyanakkor kellenek - folytatta -, ilyen lesz a kereskedelmi szektor szempontjából legfontosabb adventi időszak, amikor engedélyezik majd a vasárnapi nyitva tartást és munkavégzést, de ezeken a napokon plusz bért kell kapniuk az érintett munkavállalóknak. Hozzátette, nem tart kizártnak akár 50 százalékkal magasabb vasárnapi pótlékot sem. A Fidesz frakcióülésének másik témájáról, a gyermekétkeztetésről Rogán Antal azt mondta: a Fidesz azt javasolja, hogy bővítsék azoknak a gyermekeknek a körét, akik ingyenes étkeztetésben részesülnek oktatási intézményekben.

A kormánypárt tervei szerint - a mostani három lépcsős, azaz teljes árú, 50 százalékos támogatottságú és ingyenes gyermekétkeztetési rendszer helyett - a jövőben a gyermekek legalább kétharmada részesülne ingyenes étkezésben, a többieknek viszont nem járna támogatás - mondta a politikus, jelezve, hogy jelenleg a gyermekek körülbelül 40 százaléka étkezhet ingyen a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban. A gyermekek egészséges étkeztetésének ügyében a kormány arról tájékoztatta a Fideszt, hogy ezt felmenő rendszerrel kívánják bevezetni, elsőként jövőre a bölcsődékben és az óvodákban - közölte a frakcióvezető.

PestiSracok facebook image

Rogán Antalt - mint korábbi V. kerületi polgármestert - belvárosi ingatlanügyekről is kérdezték a sajtótájékoztatón. Az egyik újságírói felvetés az volt, hogy a hírek szerint Portik Tamás élettársa áron alul vásárolt ingatlant az V. kerületben. A politikus erre azt felelte: e döntésnek voltak személyi következményei, amit egy vizsgálat előzött meg, a vizsgálat dokumentumait pedig átadja az önkormányzat pénzügyi bizottsága elnökének, a szocialista Steiner Pálnak. A másik felvetés az volt, hogy egy Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár résztulajdonában lévő Dorottya utcai ingatlan esetében offshore cég lehetett a vásárló. Erre a frakcióvezető azt válaszolta: ez egy európai uniós pályázat volt, amelyen uniós bejegyzésű cégek indulhattak. A győztes vállalat luxemburgi bejegyzésű, Luxemburg pedig az EU teljes jogú tagállama, így egy ilyen pályázatról nem lehet kizárni - mondta.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.