Pesti Srácok

Újabb gólyatábori erőszak: segítség helyett leitatták és kidobták a táborból a szervezők az áldozatot

Újabb gólyatábori erőszak: segítség helyett leitatták és kidobták a táborból a szervezők az áldozatot

Egy magyarországi főiskola elmúlt évekbeli gólyatáborában is megerőszakoltak egy lányt, aki most megkereste az Indexet, és elmesélte a történetét. Az ELTE TÓK 2014-es és az ELTE ÁJK 2013-as gólyatáborában történt szexuális erőszak után ez a harmadik konkrét eset, melyről tudunk. És amelynek során a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői talán a leggyalázatosabban viselkedtek - írja az Index.

Az áldozatot segítségnyújtás helyett rögtön elkezdték alkohollal itatni, és órákon keresztül győzködték, ne tegyen feljelentést. Még azt sem hagyták neki, hogy mentőt hívjon. Másnap pedig hazaküldték, hogy szabaduljanak tőle. A lány fertőzést kapott el, hosszú napokig ágyban feküdt. Közben az erőszakoló Facebookon megüzente neki: szívesen találkozna vele újra.

Az ELTE tanítóképző karának idei és jogi karának tavalyi gólyatáborában történt szexuális erőszak után a harmadik konkrét esetet írta meg az Index, amelyről tudni lehet, és ez az, melynek során a hallgatói önkormányzat képviselői a leggyalázatosabban viselkedtek.

PestiSracok facebook image

A korábbi esetekről megjelent cikkek nyomán többen is jelentkeztek a portálnál, hogy ők is elmeséljék, ami velük vagy társukkal történt a gólyatáborban, vagy épp az intézmények falai közt, akár egy tanári szobában. Az esetekben az a közös, hogy sem az erőszakolóknak, sem a bűncselekményeket szándékosan eltitkoló szervezőknek soha semmilyen felelősségre vonással nem kellett szembenézniük.

„Réka történetét – ez természetesen egy álnév – viszont én nem voltam képes sokáig megírni” – írja a cikk szerzője. A lány a beszámolójában eleinte saját magát is hibáztatta, sőt arról beszélt, hogy azért nem tett feljelentést, mert nem akarta az erőszakoló életét tönkretenni. A trauma lelki feldolgozásának egy szakaszában ezek a gondolatok természetesek, viszont előfordulhat, hogy szándékosan félreértelmezik az áldozatot hibáztatva.

Pedig ha valaki olyat tett vele, amit nem akart, sőt minden erejével tiltakozott ellene, nem lehet hibás – írja a szerző. A lány szerint mások úgy láthatják, hogy felelőtlen volt – ezt a gondolatot a rádióban hallott vagy az internetes hozzászólásokban olvasott alpári megnyilvánulások is elültethették a fejében. Holott a beszélgetés során kiderült, valahol mélyen Réka is meg volt győződve arról, hogy nem lehet hibás.

Józan volt, nem öltözött kihívóan, az erőszakolót korábban kifejezetten vissza is utasította. Ráadásul egy másik fiút kifejezetten megkért arra, hogy vigyázzon rá és ne engedje sehova egyedül. Az a fiú viszont cserben hagyta, sőt a bűncselekmény után végig az erőszakolóval bulizott. Talán össze is játszottak.

Réka a szexuális töltetű gólyatábori játékokban sem vett részt, nem akarta magát leendő csoporttársai előtt megalázni. A tábor viszont úgy volt megszervezve, mintha eleve ilyen bűncselekményre tervezték volna.

Az erőszak után a lányt a gólyatábor szervezői azonnal itatni kezdték, hogy könnyebben le tudják beszélni a feljelentésről, azt sem hagyták neki, hogy mentőt hívjon. Végül inkább kidobták a táborból, hogy megszabaduljanak tőle.

A teljes cikk itt elolvasható.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.