Pesti Srácok

Útdíj: Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordulna

Útdíj: Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordulna

Az LMP megkeresi a parlament másik két ellenzéki frakcióját, hogy együtt forduljanak előzetes normakontrollért az Alkotmánybírósághoz az útdíjról szóló rendelet miatt. Az LMP szerdán közleményben tudatta az MTI-vel, hogy szerinte a rendelet sérti a jogbiztonságot, mert rendkívül rövid felkészülési időt hagy. Közölték: megkeresik a másik két ellenzéki frakciót, mert az alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezéséhez a képviselők egynegyedének támogatása szükséges.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke és Keresztes László Lóránt, az LMP közlekedéspolitikai szakszóvivője hangsúlyozza, hogy az elkerülő utak fizetőssé tétele nem csupán egy újabb sarc, amellyel a kormány pénzt hajt be az emberektől, hanem rossz intézkedés is, amelynek következtében az egész országban romlanak a közlekedés feltételei.

A kapkodva bevezetett intézkedés ugyanis nem csupán a Budapest környéki agglomerációban élőket sújtja majd, de az összes vidéki elkerülő utat is fizetőssé teszi, így rosszabb lesz többek között a Tatbánya, Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Hatvan, Nyíregyháza, Debrecen, Kecskemét, Székesfehérvár és Kaposvár környékén élőknek is - írták. Annak ellenére, hogy a kormány újabb terhet ró az emberekre, gyakorlatilag nem biztosított felkészülési időt a fizetési kötelezettség kiterjesztése előtt. Az egyeztetés nélkül bevezetett útdíjra ugyanakkor a kormány sem készült fel, hiszen a fizetési rendszer még csak nem is működik - olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.