Pesti Srácok

Vádat emeltek a Fidesz-székházat megrongálók ellen

Vádat emeltek a Fidesz-székházat megrongálók ellen
Az internetadó elleni tüntetés után elszabadultak az indulatok. Fotó: hir24.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség öt ember ellen, akik október 26-án megdobálták és megrongálták a Fidesz székházát. Garázdaság miatt kell bíróság elé állniuk - hangzott el az M1 szerda esti híradójában.

A hírműsorban emlékeztettek rá: a rendőrök hat embert fogtak el, egyikük - akit a tüntetés után néhány nappal szabadon engedtek - időközben elhunyt. A Fővárosi Főügyészség a többiek ellen vádat emelt "csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság" miatt. A garázdaság minősített esetének büntetési tétele a büntető törvénykönyv szerint három év.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak elmondta: a vádirat szerint az egyik férfi betörte a székház ablakát, a másik felmászott az erkélyre, és letépett egy redőnyt, a harmadrendű vádlott pedig "két társa segítségével egy vodkásüveget dobott az épületre". A kerületi ügyészség valamennyiük esetében felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

PestiSracok facebook image

A hírműsorban elhangzott: az ügy elsőrendű vádlottja egy tatabányai férfi, aki letöltendő börtönbüntetést is kaphat, mert ellene folyik egy másik büntetőeljárás. Abban az ügyben közösség tagja elleni erőszakkal vádolja a Fővárosi Főügyészség. A Pesti Központi Kerületi Bíróságra benyújtott vádirat szerint a férfi tavaly rátámadt a melegfelvonulás résztvevőire.

Az internetadó elleni október 26-i esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment. Megdobálták az épületet, több ablakát bedobták, redőnyöket is megrongáltak, kidöntötték a kerítés egy darabját, és néhányan felmásztak a székház földszinti erkélyére. A tüntetés után őrizetbe vett, majd néhány nappal később szabadon engedett tüntető a 26 éves Rózsa Milán Együtt-PM-es aktivista volt, aki november 6-án elhunyt.

MTI / Fotó: hir24.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?