Pesti Srácok

Vida visszaszólt Goodfriendnek: Rágalmazni nem lehet következmények nélkül!

Vida visszaszólt Goodfriendnek: Rágalmazni nem lehet következmények nélkül!

Magyarázatot vár az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivőjétől a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúja miatt Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke.

A NAV elnöke André Goodfriendnek címzett nyílt levelében azt írta: az ügyvivő minden eddiginél súlyosabb kijelentést tett, és ezzel egyértelműen arra utalt, hogy ő bűncselekményt követett el. André Goodfriend az Amerikai Egyesült Államok képviseletében magyar kormánytisztviselőkről ország-világ előtt állította, "úgy hisszük, vannak olyan magyar kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt" - írta Vida Ildikó. A NAV elnöke hozzátette: mivel kitiltása tényét ő maga hozta nyilvánosságra, "nem kérdés", hogy André Goodfriend kijelentése, az eddig meg nem nevezettek mellett, konkrétan rá vonatkozik. Vida Ildikó kitért arra is, hogy személyes találkozásukkor az amerikai ügyvivő nem fedte fel, milyen indokok alapozták meg az ellene hozott intézkedést. Közölte: a diplomata most "minden eddiginél súlyosabb vádakkal" illette őt a magyar sajtóban, ezért André Goodfriend magyarázattal tartozik.

"A magyar állampolgároknak, nekem és az általam vezetett Nemzeti Adó- és Vámhivatal 23 ezer munkatársának, akik alázattal végzik munkájukat, miközben kénytelenek eltűrni az etikátlan, ízléstelen és mindenekelőtt méltánytalan támadásokat" - emelte ki a NAV elnöke, hozzátéve: "valakinek a becsületébe gázolni, valakit rágalmazni nem lehet következmények nélkül".

PestiSracok facebook image

A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. A diplomata a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem kívánt beszélni. Azt ugyanakkor elmondta: az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen. Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, természetesen nem minősül korrupt cselekménynek - jegyezte meg.

Vida nyílt levele teljes terjedelmében alább olvasható :

"Tisztelt André Goodfriend Ügyvivő Úr!

Ön a Heti Válasz hetilapnak adott interjújában minden eddiginél súlyosabb kijelentést tett, és ezzel egyértelműen arra utal, hogy bűncselekményt követtem el. Kijelentését ezúttal nem hagyhatja magyarázat nélkül. Valakinek a becsületébe gázolni, valakit rágalmazni nem lehet következmények nélkül. Ez ugyanis itt, Magyarországon bűncselekmény. Önt Budapestre az Amerikai Egyesült Államok kormánya delegálta, és Magyarországon Önt egy szövetséges, baráti állam ügyvivőjeként látják vendégül. Nyilvánvaló, hogy Önnek elsősorban hazája érdekeit kell képviselnie, de minden diplomáciai szabály mellett tiszteletben kell tartania a fogadó állam szokásait és jogrendjét. Ön nem tett kevesebbet, mint az Amerikai Egyesült Államok képviseletében magyar kormánytisztviselőkről ország-világ előtt állította, „úgy hisszük, vannak olyan magyar kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt.” Mivel magam hoztam nyilvánosságra kitiltásom tényét, nem kérdés, hogy kijelentése, az eddig meg nem nevezett személyek mellett, konkrétan rám vonatkozik. Mivel személyes találkozásunkkor nem fedte fel, milyen indokok alapozták meg az ellenem hozott intézkedést, és mivel most minden eddiginél súlyosabb vádakkal illetett a magyar sajtóban, úgy gondolom, magyarázattal tartozik. A magyar állampolgároknak, nekem és az általam vezetett Nemzeti Adó- és Vámhivatal 23 ezer munkatársának, akik alázattal végzik munkájukat, miközben kénytelenek eltűrni az etikátlan, ízléstelen és mindenekelőtt méltánytalan támadásokat.

Dr. Vida Ildikó

elnök

Nemzeti Adó- és Vámhivatal"

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.