Pesti Srácok

Vizsgálják a parlagfűirtásra szánt szja-felajánlások vitatott felhasználását

Vizsgálják a parlagfűirtásra szánt szja-felajánlások vitatott felhasználását

Haladéktalanul vizsgálatot rendel el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a parlagfű-mentesítéshez kötődő összegek civil szervezetek által vitatott felhasználásával kapcsolatban, a tárca sajnálja a történteket - közölte a Földművelésügyi Minisztérium sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.

A közleményben kiemelik, hogy parlagfű-mentesítésre a kormány 2010 és 2014 között közvetlen és közvetett módon 52 milliárd forintot fordított, ez "lényegesen meghaladja az állampolgári szja-felajánlások összegét". Emlékeztettek arra is: újra a minisztérium rendelkezésére áll az eredetileg a felajánlásokból származó 642 millió forint, amelyre pályázatot írtak ki.

A minisztérium újabb hétfői, bővített közleményében úgy fogalmaztak: az összegek civil szervezetek által vitatott felhasználásával kapcsolatban a miniszter haladéktalanul vizsgálatot rendel el, és annak lezárultával a felelősségre vonás sem marad el.

PestiSracok facebook image

"A tárca sajnálja a történteket és köszöni, hogy a civil szervezetek az esetleges visszaélésekre felhívták a figyelmet" - írták.

Kitértek arra is, hogy azt a 642 millió forintos összeget, amelyre pályázatot írtak ki, korábban zárolták, majd átcsoportosították.

Kedden írt arról a hvg.hu, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a 2009-ben a kiemelt előirányzati célként a parlagfű elleni harcra felajánlott személyi jövedelem adó 1 százalékából összegyűlt 1,1 milliárd forintot nem a célnak megfelelően használta fel. A Parlagfűpollen No Társaság 2013-ban közérdekű adat kiadása iránt pert indított a minisztérium ellen, az adatok egy részét idén szeptemberben, többi részét pedig novemberben adta ki a tárca a civil szervezetnek. A hvg.hu azt írta: az adatok szerint az 1,1 milliárd forintból 642 millió forintot a tárca átcsoportosított, és egyebek mellett közüzemi számlákra, informatikai, valamint irodai eszközökre fordította.

A HVG először szeptemberben, az adatok első részének kiadása után foglalkozott a témával. A kormány november végén a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 642 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el parlagfű elleni közérdekű védekezésre.

A minisztérium csütörtökön azt közölte: még ebben az évben 642 millió forintos kerettel pályázatot írnak ki civil szervezeteknek közterületek parlagfű-mentesítését segítő eszközök beszerzésére. A Parlagfűpollen No Társaság közleményben tiltakozott ez ellen, mint írták, mivel a parlagfű legalább 90 százaléka nem köz-, hanem mezőgazdasági magánterületeken nő, "nagy a veszélye annak, hogy a pályázat útján megszerzett eszközök nem valós parlagfű-mentesítést szolgálnak majd".

Az LMP csütörtöki közlése szerint a párt hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a parlagfű irtására szánt felajánlások "elherdálása" miatt. Az ellenzéki párt szerint kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát, de a hivatali visszaélés és a költségvetési csalás gyanúját is felveti, hogy a felajánlásokból származó pénzt többi között elbocsátások finanszírozására, számítástechnikai eszközökre, cipőtisztító gépre és bőrtáska vásárlásra költötték.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.