Pesti Srácok

Bíróság: törvénysértő volt a házkutatás az Ökotársnál

null

A Budai Központi Kerületi Bíróság határozata szerint törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál végzett tavaly szeptemberi házkutatás, mert hiányzott a kényszerintézkedés általános feltétele. A bíróság múlt pénteki határozatát az alapítvány juttatta el csütörtökön az MTI-hez.

A határozatban az áll: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya tavaly szeptember 5-én rendelt el házkutatást az Ökotárs Alapítvány székhelyén és a civil szervezet igazgatója, Móra Veronika lakásán. Ekkor azonban hűtlen kezelés bűntettének gyanúja nem állt fenn, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt nyomozás nem volt folyamatban - rögzíti a határozat. "Ennek folytán a kényszerintézkedés elrendelésének általános feltétele hiányzott, ezért a nyomozó hatóság határozata törvénysértő volt" - olvasható a dokumentumban.

Az alapítvány közleményében üdvözölte a bíróság döntését, ugyanakkor a szervezet aggasztónak tartja azt a jelenséget, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda "egyértelmű politikai nyomásra törvénysértő házkutatást, lefoglalást hajt végre" Magyarországon. Azt írták: a jogállamiság elveinek és betűjének betartása és betartatása a garancia arra, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg. Hozzátették: elvárják a mindenkori magyar kormánytól, hogy az állami szerveket ne használja politikai nyomásgyakorlásra, mert ezzel a demokrácia szenved kárt.

PestiSracok facebook image

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében tavaly szeptember 8-án tartott házkutatást az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában és a szervezet két munkatársának lakásán. Ennek során iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le. A házkutatás ellen az érintettek - az alapítvány, Móra Veronika igazgató és Foltányi Zsuzsa kurátor - panaszt tett.

Forrás: MTI

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.