Pesti Srácok

Előzetesbe került az orgoványi takarékszövetkezet volt vezetője

Előzetesbe került az orgoványi takarékszövetkezet volt vezetője

Összesen három gyanúsított került előzetes letartóztatásba a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet sikkasztási ügyében.

Vesztegetés és hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség Sz. Gyula 48 éves nyíregyházi, G. Imre 58 éves orgoványi, valamint K. Szilárd 47 éves nyíregyházi lakos ellen.

Egy K. Szilárd érdekeltségébe tartozó cég 2010 decemberében félmilliárd forint hitelt vett fel egy takarékszövetkezettől. A kölcsönt – amelyet egyébként nem törlesztettek – a felhalmozott kamatokkal együtt 2012 júliusában engedményezték egy másik hitelintézet részére.

PestiSracok facebook image

K. Szilárd 2013 nyarán felkérte ismerősét, Sz. Gyulát, hogy segítsen neki a cégét terhelő követelés áron aluli megszerzésében, megvételében. A felkérés alapján a gyanúsított tárgyalásokat folytatott az érintett takarékszövetkezet önálló intézkedésre jogosult tagjával, G. Imrével, amelynek eredményeként egy Sz. Gyula érdekeltségébe tartozó gazdasági társaság a valós érték negyedéért vásárolta meg a követelést.

Sz. Gyula a gyanú szerint közreműködésért cserébe anyagi előnyt ígért G. Imrének, aki ezt elfogadta. A nyomozás adatai szerint a tartozás megvásárlásához szükséges, valamint a G. Imrének felajánlott összeget is K. Szilárd biztosította.

A nyomozók hétfőn a három férfit - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, majd a Kecskeméti Járásbíróság szerdán elrendelte előzetes letartóztatásukat. A szerdai tárgyalás után G. Imre ügyvédje elmondta: a hatóság a szintén felszámolás alatt álló Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet és az orgoványi takarékszövetkezet közötti ügylet miatt gyanúsítja védencét hűtlen kezeléssel.

Szerdán előzetes letartóztatásba helyezték K. Szilárdot, Magyarország moszkvai nagykövetségének korábbi mezőgazdasági attaséját, valamint Sz. Gyula nyíregyházi vállalkozót, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga egykori alelnökét is.

Forrás: Hír24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.