Pesti Srácok

Most éppen szegények ételosztásán kapott hajba a DK és a PM

Most éppen szegények ételosztásán kapott hajba a DK és a PM

A Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja szerint a DK élelmiszercsomagokat "einstandolt" a tavaly decemberi ételosztásnál. A DK erre reagált hétfőn.

A Demokratikus Koalíció 2014. december 29-én a Gyermekétkeztetési Alapítvány felkérésére, az alapítvány által gyűjtött élelmiszerek kiosztásában segédkezett. Eközben Mach Péter, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja saját blogján "Gyurcsányék most nem a show-t, hanem az ételosztást nyúlták le?" című bejegyzésében azt fejtegette, hogy a DK élelmiszercsomagokat "einstandolt" az osztásnál.

A DK szerint ez minden alapot nélkülöző rágalom, ami ellen a Gyermekétkeztetési Alapítvány is "kikelt", ugyanis közleményükben azt írják, idén először a pártok segítségét kérték az élelmiszercsomagok kiosztásában, és ezt egyedül a DK vállalta.

PestiSracok facebook image

"A DK úgy vett részt az ételosztásban, hogy attól távol tartotta a pártpolitikát, ezért különösen furcsa, hogy az akciótól egyébként távol maradó PM politikai küzdelmet kreál az ügyből" – írta a párt közleményében

MTI / HVG

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.