Pesti Srácok

Figyelmeztette a köztévét a médiahatóság

Figyelmeztette a köztévét a médiahatóság

Az M1 megsértette a politikai hírekhez fűzött hírolvasói kommentár tilalmát, ezért a médiatanács figyelmeztetésben részesítette a csatorna médiaszolgáltatóját – közölte pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

A november 8-i Híradó nézői terjedelmes beszámolót láthattak arról, hogy a Moody's hitelminősítő javított Magyarország minősítésén. Németh Balázs műsorvezető ezután mondta el szubjektív megjegyzéseit az élő adásban.

Úgy fogalmazott: „Talán az mutatja a legjobban, hogy megint kifejezetten jó hír érkezett a magyar gazdaságról, hogy több internetes oldal elhallgatta vagy megpróbálja elhallgatni a Moody’s döntését. Ezek azok a kritikusok hírportálok, amelyek máskor mindenről hosszan beszámolnak, ami szerintük Magyarországnak vagy a magyar embereknek rossz. De most nem volt könnyű hetük, sok mindent kellett ugyanis elhallgatniuk”.

Később az MTVA úgy magyarázta a történteket a Hír24 kérdésére, hogy „Németh Balázs, a Híradó című műsor 2014. november 8-i adásában, nem véleményt vagy magyarázatot fűzött az Ön által megjelölt hírhez, hanem összegezte a napokban történt eseményeket”.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól decemberben közölték, hogy hatósági eljárást indítanak a november 8-i Híradóban elhangzott műsorvezetői kommentárral kapcsolatban a Magyar Televízióval szemben, a médiatörvény rögzíti ugyanis a politikai hírekhez fűzött hírolvasói vélemény tilalmát.

A Médiatanács kedden foglalkozott az M1 Híradó november 8-i adásában elhangzottakkal. A médiaszolgáltató első alkalommal sértette meg az érintett rendelkezést, ezért kapott „csak” figyelmeztetést – közölték.

A testület korábban, ugyanezen törvényi rendelkezés sérelme miatt ezt a jogkövetkezményt alkalmazta, amikor a Hír TV egyik 2012. októberi, az ATV és az RTL egy-egy 2012. novemberi híradójában, valamint a Klubrádió egyik 2013. februári, illetve szeptemberi hírblokkjában a hírolvasók a Jobbikot "szélsőjobb", "szélsőjobboldali", illetve "szélsőséges" jelzőkkel illették, ezzel véleményt formálva a pártról.

Fontos kiemelni, hogy a hírek és a vélemények elkülönült bemutatását a törvény nem korlátozza – hívta fel a figyelmet a médiahatóság.

Forrás: hvg.hu

Fotó: 444.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.