Pesti Srácok

Főbe lőtte magát a MOB alelnöke

null

Az öngyilkosságot választotta a leépülés helyett Leyrer Richárd. A Magyar Kick-box Szakszövetség elnökének, a Nemzetközi Kick-box Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökének holttestére szombat reggel otthonában találtak rá - írja a Blikk.

Családja a Blikknek megerősítette, hogy Leyrer Richárd főbe lőtte magát. A sportvezető gyógyíthatatlan daganatos betegséggel küzdött, melyről decemberben szerzett tudomást.

A mindig határozott, közeli ismerősei szerint igazi harcos sportvezető – aki nemcsak az íróasztal mögött, de a küzdőtermekben is hozzájárult a sportág magyar és nemzetközi sikereihez – nem tudta elfogadni, hogy ebben a küzdelemben esélytelen.

PestiSracok facebook image

– A férjem egy kőszikla volt, nem tudta volna elviselni a kiszolgáltatottságot. Azt akarta, hogy így maradjon meg az emberek emlékezetében – mondta a lapnak az elhunyt özvegye, Szabó Júlia.

Leyrer Richárd szilárd elhatározását mutatja, hogy képes volt az ünnepeket és a szilvesztert is úgy eltölteni a családjával, hogy nem éreztette, ez lesz számára az utolsó. Szerettei ugyanis mit sem sejtettek a készülő tragédiáról.

– Az előző év végén közölték vele az orvosok a szörnyű hírt, de senkinek sem árulta el a családban, hogy rákos. Hálás vagyok a bátor tettéért, hogy nem hagyta szenvedni a szeretteit a betegség miatt – nyilatkozta felesége.

Forrás: Blikk /Fotó: MOB

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.