Pesti Srácok

Hende Csaba: diszkriminatív és igazságtalan az útdíj

null

Hende Csaba azt nyilatkozta a Vas Népe Online-nak, hogy kifejezetten olyan információ volt a birtokában, hogy egyetlen Vas megyei útszakasz sem lesz fizetős, ehhez képest a 86-os út végül az lett. Szerinte diszkriminatív és igazságtalan az intézkedés, ezért minden erejével küzd ellene.

Hende saját bevallása szerint szilveszter napján tudta meg, hogy 18 órán belül bevezetik a rendelkezést, hogy mégis fizetős lesz az útszakasz. Szerinte elfogadhatatlan az intézkedés módja és körülménye is, mert például a korábban elkészült, Győr-Moson-Sopron megyét érintő enesei elkerülő út továbbra is ingyenes lesz.

Hende egyeztető tárgyalást kezdeményezett Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel, mert szerinte semmilyen észérv nincsen a döntés mellett. A képviselő szükség esetén a kormány elé vinné az ügyet, de lát reális esélyt arra, hogy megszüntessék az intézkedést.

PestiSracok facebook image

Hende szilveszterkor azt nyilatkozta a Vas Népének, hogy csupán riogatás az az ellenzéki felvetés, miszerint fizetőssé tennék az út használatát, pedig már aznap délután elkezdték felszerelni az új táblákat a 86-os úton.

Forrás: Index.hu

Fotó: honvedelem.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.