Pesti Srácok

Hisz fia ártatlanságában a gólyatábori erőszakoló édesanyja

Hisz fia ártatlanságában a gólyatábori erőszakoló édesanyja

Megszólalt az asszony, akinek fiát azzal gyanúsítják, hogy tavaly nyáron, az ELTE gólyatáborában megerőszakolt egy lányt. Az asszonyt csütörtökön a Fonyódi Rendőrkapitányságon látták, azt nem árulta el, miről faggatták a nyomozók, az üggyel, gyermekével kapcsolatban azonban nyilatkozott.

"Négy és fél hónapja nem beszélhettem vele, és ez egy nagyon fájó pont ebben az egész történetben. Természetesen többször kérvényeztem, hogy hivatalos kapcsolattartója lehessek, de eddig ezt mindig elutasították, törvényesen joguk is van hozzá – mondta a nő a Borsnak. "A lakás, ahol élt, azóta is érintetlen, az én tulajdonom. Természetesen gyakran el kell mennem oda, pedig ez nehezemre esik. Szinte csak a postaládát ürítem ki. Nem tudom, milyen ügyei maradtak félben, fizetem a lakás számláit, ahogyan eddig is tettem. Mindenben segítettem neki. Remélem, mihamarabb otthon lehet" - fűzte hozzá.

Az üggyel kapcsolatos pletykákról azonban hiába faggatták. Az édesanya szerint azt csak a fia és a lány tudhatja, hogy volt-e kettőjük között szexuális aktus, ugyanakkor hisz abban, hogy ha volt, az csak és kizárólag kettejük döntése lehetett. Így, amíg nem tisztázódik számára - a véleménye szerint - egyre több kérdést felvető ügy, addig a hitében senki nem ingathatja meg.

PestiSracok facebook image

"Hónapok óta tartom magamban a lelket, és nem mondom, hogy az ünnepek alatt nem volt nagyon nehéz. De talpon maradtam, nem kértem senkitől segítséget. Mindig a fiam mellett leszek és maradok, mert hiszek az igazságban" – tette hozzá.

Mint ismert, tavaly az ELTE tanítóképző kar fonyódligeti táborában megerőszakoltak egy lányt. A rendőrség a rendezvény egyik szervezőjét, egy 38 éves fotóst gyanúsít, aki szintén az egyetem hallgatója. Kiderült, nem az elsőéves volt az első áldozata, korábban kompromittáló, pucér fényképekkel zsarolta egy hallgatótársát.

Mindezek után több erőszakos esetre is fény derült. A hvg.hu pedig csütörtökön írt arról, hogy az oktatási jogok biztosa jelentést készített az elmúlt évek egyetemi gólyatáborairól, melyben szaftos részletek olvashatók olyan szituációkról, amikor a résztvevők közül többeket leitattak, meztelenségre vettek rá. Sőt, egy "viccesnek" szánt játék kedvéért még csoportosan szexeltek is.

Forrás: Borsonline.hu/Hír24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.