Pesti Srácok

Kemény kritikával illette saját kormányát a volt energetikai államtitkár

Kemény kritikával illette saját kormányát a volt energetikai államtitkár

A mögöttünk hagyott öt esztendőben nem fordítottunk kellő figyelmet egymás meghallgatására, ha viszont a kormány kikosarazza a párbeszédet igénylő társadalmat, akkor forró nyár és ősz elé nézünk – írta 22 pontból álló kormányértékelésében Bencsik János fideszes képviselő, volt energetikai államtitkár.

Kormányértékelő írást jelentetett meg vasárnap a honlapján Bencsik János volt energetikai államtitkár, jelenlegi fideszes parlamenti képviselő. A 22 pontból álló szövegben a képviselő a Fidesz kormányzásáról kritikusan nyilatkozik.

Az írás címében és bevezetőjében Bencsik a fiatalok elvándorlását nevezi az egyik legfontosabb, megoldásra váró társadalompolitikai és nemzetstratégiai kérdésnek. Szerinte a túlzott központosítás kiöli az állam testét felépítő családokból, s az azokat alkotó személyekből a felelősségvállalás érzületét, márpedig ha elfojtják az öngondoskodásra, önellátásra irányuló, alsóbb szinten szerveződő törekvéseket, akkor a magyar nemzet egészséges életösztönét zúzzuk porrá.

Aztán azt írja, hogy bár az elmúlt öt évben – a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása alatt – a kormányzat a korábban monopolhelyzetbe került domináns tőkeérdek megregulázására tett értékelhető lépéseket, de a közteherviselés kiterjesztésével kapcsolatosan születtek olyan döntések is, amelyek az igazságosság elvének próbáját a szakmai előkészítés hiányosságai miatt nem állták ki.

Bencsik szerint megkerülhetetlen volt a közoktatás rendszerének átalakítása és a pedagógus-életpályamodell bevezetése, de a helyi közösségek szinte teljes körű kizárása a közoktatási intézményeket érintő döntések meghozatalából szerinte akár ellenérdekeltté teheti az önkormányzatokat. És bár a kormány konszolidálta a településeket, most mégis elvonja tőlük az iparűzésiadó-bevételek egy részét.

Ugyan javult a gyermekeket nevelő és egyben munkát is vállaló családok anyagi helyzete, a társadalom többségének mégsem maradt más, mint a létminimum alatti jövedelmet biztosító közmunkaprogram – írja Bencsik.

A mögöttünk hagyott öt esztendőben nem fordítottunk kellő figyelmet egymás meghallgatására, véli Bencsik, szerinte nem volt rá meg a kölcsönös igény, most azonban van rá igény, és ha "a társadalom párbeszédre irányuló törekvései kikosarazásra kerülnek, akkor bizonyosan – társadalmi vonatkozásban is – forró nyár és ősz elé nézünk" – írja a szövegben, amely teljes egészében itt olvasható.

Aztán azt írja, hogy bár az elmúlt öt évben – a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása alatt – a kormányzat a korábban monopolhelyzetbe került domináns tőkeérdek megregulázására tett értékelhető lépéseket, de a közteherviselés kiterjesztésével kapcsolatosan születtek olyan döntések is, amelyek az igazságosság elvének próbáját a szakmai előkészítés hiányosságai miatt nem állták ki.

Bencsik szerint megkerülhetetlen volt a közoktatás rendszerének átalakítása és a pedagógus-életpályamodell bevezetése, de a helyi közösségek szinte teljes körű kizárása a közoktatási intézményeket érintő döntések meghozatalából szerinte akár ellenérdekeltté teheti az önkormányzatokat. És bár a kormány konszolidálta a településeket, most mégis elvonja tőlük az iparűzésiadó-bevételek egy részét.

Ugyan javult a gyermekeket nevelő és egyben munkát is vállaló családok anyagi helyzete, a társadalom többségének mégsem maradt más, mint a létminimum alatti jövedelmet biztosító közmunkaprogram – írja Bencsik.

A mögöttünk hagyott öt esztendőben nem fordítottunk kellő figyelmet egymás meghallgatására, véli Bencsik, szerinte nem volt rá meg a kölcsönös igény, most azonban van rá igény, és ha "a társadalom párbeszédre irányuló törekvései kikosarazásra kerülnek, akkor bizonyosan – társadalmi vonatkozásban is – forró nyár és ősz elé nézünk" – írja a szövegben, amely teljes egészében ittolvasható.

Forrás: hvg.hu

Fotó: hvg.hu/Túry Gergely

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.