Pesti Srácok

Közel 40 milliárdot mostak tisztára az adóamnesztiát igénybe vevők

null

Tavaly 610 stabilitási megtakarítási számlát (smsz) nyitottak az adóamnesztia lehetőségét igénybe vevők, és összesen 37 milliárd 877,3 millió forintot fizettek be - írja a Napi Gazdaság keddi számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése alapján.

A lap írása szerint az adatokból kiderül, hogy átlagosan 62 millió forint landolt a számlákon.

Az adóamnesztia keretében kidolgozott konstrukció lényege, hogy a magánszemélyek által elhelyezett legkevesebb ötmillió forint származását és a közteherfizetést nem firtatja az adóhatóság. A bankoknak van ugyan adatszolgáltatási kötelezettségük, ám ez a számlatulajdonos azonosítása nélkül történik. A megtakarítási számla egyik vonzereje az idősávos adókulcs: ha valaki az első három évben kiveszi pénzét a számláról, a kamatadó kétszeresét fizeti, ezt követően a kulcs a harmadik és a negyedik évben megegyezik az adott évre vonatkozó kamatadó mértékével, ami jelenleg 16 százalék. Amennyiben a kifizetés a negyedik vagy az ötödik évben történik, már csak 8 százalékkal kell adózni, az ötödik évtől pedig az összeg adómentessé válik, sőt a mindenkori állampapírhozamokkal kamatozik - írja a Napi Gazdaság.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.