Pesti Srácok

Nincs szivárogtató a honvédelmi tárcánál

Nincs szivárogtató a honvédelmi tárcánál

Lezárult a belső vizsgálat, de nem tudták megállapítani, ki juttatta el a sajtóhoz Hende Csaba honvédelmi miniszter nem nyilvános levelét, amely az Mi8-as helikopterekről szólt.

Eredmény nélkül zárult az október elején indult belső vizsgálat a Honvédelmi Minisztériumnál (HM), amely azt próbálta kideríteni, hogyan juthatott ki a sajtóhoz Hende Csaba nem nyilvános levele, amelyben nemzetbiztonsági szempontból kényes kérdésről, a harci helikopterek hadra foghatóságáról írt.

Azért indult vizsgálat, mert a Válasz.hu – amúgy éppen Hende védelmében – olyan iratot hozott nyilvánosságra, amelynek tartalmát 30 évre titkosították. A cikkben közölt levél fejlécén ezt jelezték is: az április 2-i levél „A 2011. évi CXIII. törvény 38. § (7) bekezdése alapján NEM NYILVÁNOS".

PestiSracok facebook image

A hivatkozott jogszabály alapján azért, mert „A Honvédség szervezeti felépítésére, működésére, haditechnikai eszközeire és anyagaira, valamint hadfelszerelésére vonatkozó adatok a keletkezésüktől számított 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak".

A vizsgálat eredményéről Hende az MSZP-s Demeter Márta írásbeli kérdésére válaszolva közölte, hogy a kérdéses dokumentum terjesztése "olyan széles kört érintett, hogy abból nem állapítható meg egyértelműen, mely személy vagy személyek juttatták el azt a sajtó részére".

Szintén Demeter Márta volt az, aki október elején firtatni kezdte: miként kerülhetett a Válasz.hu birtokába egy, a miniszter által Kocsis Máténak, az Országgyűlés rendészeti bizottsága fideszes elnökének küldött tájékoztatás a honvédség Mi-8-as helikoptereinek beszerzéséről. Ez után indult a belső vizsgálat.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."