Pesti Srácok

Orbán: a gazdasági bevándorlást meg kell állítani

Orbán: a gazdasági bevándorlást meg kell állítani

Orbán Viktor szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani - a miniszterelnök erről az M1 Híradó tudósítójának beszélt vasárnap Párizsban.

A kormányfő úgy fogalmazott: a bevándorlásról és az azzal összefüggő kulturális kérdésekről az eddigieknél sokkal nyíltabban, őszintébben, teljes egyenességgel kell beszélni. Azt is kijelentette, hogy abban reménykedik, a mostani események higgadt, nyugodt elemzése abba az irányba viszi majd el az európai vezetőket és Brüsszelt is, hogy egy szigorú, a bevándorlást korlátozni akaró politika nyerjen polgárjogot Európában.

"A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont" - szögezte le.

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök azt mondta, nyilvánvaló, hogy vannak országok és Magyarország is ezek közé tartozik, amelyek eddig is azt gondolták a bevándorlásról, hogy az rossz dolog. Hangsúlyozta, hogy a valóban politikai okokból, életüket mentve elmenekülőknek "meg kell adni, ami jár, mármint menedéket", de a gazdasági okból hazájukat otthagyók számára nem tudunk ilyen menedéket nyújtani.

Arról is beszélt, hogy Magyarországon az európai állapotokhoz képest csekély számban élnek "tőlünk különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek", de ők megtalálták a számításukat és általában beilleszkedtek. Szavai szerint eddig azok érkeztek hozzánk, akik képesek önálló egzisztenciát fenntartani, dolgozni akarnak, képzettségük is van és valóban keresik a helyüket a magyar társadalomban, munkás emberként, dolgozó vállalkozóként.

A most velünk együtt élő kisebbségekkel nincsen probléma és a számuk sem növekszik úgy, hogy "az fejfájást okozzon" - jelentette ki.

"Ugyanakkor nagyon határozottan világossá kell tenni, hogy mi nem fogjuk megengedni, legalábbis amíg én vagyok a miniszterelnök addig biztosan nem, és amíg ez a kormány van, addig biztosan nem fog megtörténni, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország" - szögezte le.

Hozzátette: "nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani".

A Párizsban tartott vasárnapi megemlékezésről azt mondta, megemeli a kalapját a franciák demokratikus életösztönei előtt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, Franciaország arról híres, hogy ott zajlanak a legélesebb politikai viták, ott szoktak a legélesebben fogalmazni a szemben álló felek. Ezzel szemben viszont úgy látszik, hogy amikor baj van, akkor a franciák értik, hogy van olyan, hogy nemzeti egység, van olyan, hogy feltétlen szolidaritás, feltétlen összetartás, az erők feltétel nélkül egyesítése. Akkor összejönnek, kiállnak, erőt mutatnak és megvédik a francia demokráciát - tette hozzá.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?