Pesti Srácok

Párizsi vérengzés: Még hat terrorista van szökésben

Párizsi vérengzés: Még hat terrorista van szökésben

Feltehetően szökésben van még hat ember, akik terrorsejtet alkotva közreműködtek a párizsi terrortámadásokban - közölték hétfőn francia rendőrségi illetékesek.

Az AP amerikai hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó francia rendőr azt mondta, hogy a terrorsejt tíz emberből áll, és közülük „öten vagy hatan” még szökésben vannak. Egy másik rendőr pedig azt mondta, hogy a terrorcsoportnak nyolc tagja van, köztük Hayat Boumeddiene, a párizsi kóser boltban történt túszejtést végrehajtó férfi, Amedy Coulibaly élettársa. A rendőrök szerint a hatóságok Párizs környékén keresnek egy Mini Cooper típusú gépkocsit, amely a nő nevén van nyilvántartva. Az elmúlt napokban szemtanúk látták a járművet, és egy férfi vezette.

Korábban Mevlut Cavutoglu török miniszter azt mondta, hogy Boumeddiene átlépte a török-szíriai határt, és Szíriában tartózkodik. Az AP-t tájékoztatót rendőrök egyike azt mondta, hogy feltehetően Coulibaly léptetett működésbe egy gépkocsiba rejtett pokolgépet a múlt csütörtökön Párizs déli külvárosában, Villejuifben. A robbanásban senkinek sem eset baja, és az incidens elkerülte a média figyelmét.

PestiSracok facebook image

A Charlie Hebdo című szatirikus francia hetilap elleni, tizenkét áldozatot követő terrorista merényletet a múlt hét szerdán követték el a szélsőséges iszlamista Kouachi-fivérek. A vérengzést követően, múlt pénteken a 26 éves Amedy Coulibaly több túszt ejtett egy párizsi kóser élelmiszerboltban. Ez utóbbi túszdrámának négy ártatlan halálos áldozata volt. A férfit a rendőrség különleges egységei túszszabadítási akciójukban lelőtték.

A terrorcselekményekkel kapcsolatos hatósági tájékoztatók és a médiában megszólaló szakértők eddig arról szóltak, hogy a merénylők önállóan, saját maguk választották ki a célpontjaikat és a támadásokhoz a módszereiket, habár az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagjainak vallották magukat. Nem volt szó arról, hogy az elkövetők egy terrorsejthez tartoztak, amely többi tagja még szökésben van.

Vasárnap az internetre felkerült egy videofelvétel, amelyen egy Coulibalyra hasonlító férfi az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoport tagjának vallotta magát és azt állította, hogy a Charlie Hebdo elleni merénylet elkövetőivel összehangolta az akcióit. A francia rendőrség keresi a képsorok készítőjét, és azt a személyt, aki a videót közzétette a világhálón.

Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter védelmi miniszter hétfőn bejelentette, hogy Franciaország 10 ezer katonát mozgósít kedd estétől az „ország érzékeny pontjainak” biztosítására a párizsi terrortámadásokat követően. Néhány perccel korábban pedig Manuel Valls kormányfő azt mondta, hogy az „üldözés folytatódik”, mert a rendőrség feltételezése szerint a három megölt terroristának valószínűleg voltak tettestársaik.

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.