Pesti Srácok

A szélsőjobboldali pártok Európa-szerte saját igazolásuknak tartják a merényletet

A szélsőjobboldali pártok Európa-szerte saját igazolásuknak tartják a merényletet

A szerdai párizsi terrortámadás óta szélsőjobboldali pártok Európa-szerte azt hirdetik, hogy a történtek az ő iszlám- és bevándorlásellenes nézeteiket igazolják. Eme, egyre népszerűbb pártok reakcióiról közölt összeállítást a dpa német hírügynökség szombaton.

Németországban a legnagyobb támogatottságú parlamenten kívüli párt, az euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) a terrorcselekmény kapcsán azt hangoztatta, korlátozni kell a bevándorlást. A pártelnök-helyettes, Hans-Olaf Henkel azt mondta, "az iszlám elburjánzásáról való őszinte párbeszéd csak Németországban számít tabunak, ezért aztán nem is csoda, ha számos honfitársunk félelemmel tekint az iszlámra, anélkül, hogy ezt valóban meg tudná indokolni". Az AfD más politikusai szerint a történtek a hétfőn Drezdában 18 ezer embert az utcára vivő Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) mozgalmat igazolja, amely a bevándorlás és az iszlám szélsőségek ellen tiltakozik.

Hollandiában az iszlámellenes és euroszkeptikus nézeteiről ismert Geert Wilders - aki korábban a Koránt nevezte a 2001. szeptember 11-i terrortámadások ideológiai alapjának - magát a muzulmán vallást tette felelőssé a párizsi terrorcselekményért. "Az iszlám az, amely ismét gyilkosságra buzdított. Mohamed (próféta), a Korán (a felbujtó), ez a probléma" - írta internetes üzenetében. A muszlim országokból való bevándorlásnak véget kell vetni, az országot "deiszlamizálni kell", az utcák, bevásárlóközpontok és állomások védelmére pedig a hadsereget kell kivezényelni - folytatta a felmérések szerint az ország egyik legnépszerűbb politikusának számító Wilders.

PestiSracok facebook image

Olaszországban az Északi Liga a pápát támadta a merénylettel összefüggésben, nagy felháborodást keltve ezzel. A párt szerint Ferenc pápa helytelenül jár el, amikor a keresztény és az iszlám vallás közti párbeszéd fontosságát hangsúlyozza. "Ez egy valódi háború, toleranciával és emberséggel válaszolni ezért öngyilkosság" - mondta Matteo Salvini pártelnök.

Görögországban az Arany Hajnal neonáci párt Francois Hollande francia elnök és más európai vezetők ellen kelt ki a támadás kapcsán. A párt közleményében azt írta, "a szocialista szoknyavadász Hollande saját Közel-Kelet-politikájának a levét issza". Az európai polgárokat olyan "muzulmán banditák" tartják rettegésben, akiket saját kormányaik hoztak létre közel-keleti beavatkozásaikkal. Az iszlamista terrorért Franciaország, Németország és Nagy-Britannia felelős a párt szerint.

Nagy-Britanniában a tavaszi európai parlamenti választások győztesének, a Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) elnöke, Nigel Farage a bevándorlással hozta összefüggésbe a terrorcselekményt, és azt mondta, az az európai országokban élő, "a mi útleveleinket birtokló, de minket utáló" emberek alkotta "ötödik hadoszlop" műve volt, amelynek célja a társadalmak megosztása. Farage szerint mindezért az utóbbi évtizedek nyugat-európai multikulturalizmusát kell okolni, amely nem segítette elő a muszlimok integrációját.

Svédországban a szélsőjobboldali Svéd Demokraták párt egy parlamenti képviselője, Björn Söder nagy visszhangot keltett Facebook-posztjában azt írta, hogy szerdán Párizsban "a 'béke vallása' megmutatta igazi arcát". A párt szóvivője pedig megállapította, hogy a párizsi vérengzés egész Európa elleni támadás volt.

Dániában a bevándorlásellenes Dán Néppárt elnöke azt írta, "semmi kétség afelől, hogy a (Charlie Hebdo szatirikus) lap elleni támadásnak vallási alapja van, és arra irányult, hogy elnyomja a véleményszabadságot".

Csehországban az idegenellenes Virradat (Úsvit) mozgalom vezetője, Tomio Okamura japán származású vállalkozó az közölte, "mindent meg fog tenni azért, hogy ez a gyűlölettel teli és gőgös ideológia nálunk ne tudjon gyökeret vetni". Néhány nappal korábban a kebabárusok bojkottjára szólított fel azzal érvelve, hogy "minden eladott kebab egy újabb lépés a burka felé".

Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Heinz-Christian Strache közölte, "a párizsi támadás nyomán végleg véget kell vetni annak, hogy a homokba dugjuk a fejünket a radikális iszlám előtt". Néhány nappal korábban a véleményszabadság és a demokratikus világ elleni támadásnak nevezte a történteket.

Svájcban a jobboldali Svájci Néppárt (SVP) egy parlamenti képviselője azt javasolta, hogy az ország többet ne fogadjon be egyetlen iraki és szíriai menedékkérőt se, mivel ilyen úton-módon szerinte nemcsak a terroristák ellen menekülő földönfutó emberek, hanem a terroristák is bejuthatnak az alpesi országba. Walter Wobmann emellett azt mondta, elég más (az iszlámtól eltérő) valláshoz tartozó üldözött van a világon, akiknek Svájc védelmet nyújthatna.

MTI / fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.