Pesti Srácok

Vészforgatókönyvvel is készülnek a devizahitelesek megsegítésére

Vészforgatókönyvvel is készülnek a devizahitelesek megsegítésére

Vészforgatókönyvvel is készül 2015-ben az Igazságügyi Minisztérium azoknak a devizahiteleseknek, akiken nem segítenek a kormány eddigi intézkedései. A magáncsődintézmény jogi feltételeinek kidolgozását már megkezdte a tárca. Továbbá a bajba jutott családok otthonát megvásárló Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t is erősítenék idén. A devizahitelek ügyében 2015 a megnyugvás éve lesz, az adósok nagyobb része is így érzi majd, amikor meglátja, hogy mennyi lesz a törlesztőrészlete - erről Trócsányi László beszélt a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.

Az igazságügyi miniszter felidézte: tavaly négy, az igazságügyi tárca által benyújtott törvényt fogadott el az Országgyűlés a témában. Trócsányi László szerint a devizahitelesek nagy többsége elégedett lehet, csaknem egy évtizedes, égető társadalmi problémára született megoldás. Hozzátette: nem vitatható, hogy vannak örökké elégedetlenkedők is, valamint olyan ügyvédi csoportok, amelyek úgy gondolják, többet lehet elérni, ő azonban ebben nem hisz. Megjegyezte: ezermilliárd forintot fizetnek a bankok.

Azt mondta: számításaik alapján átlagosan 25-30 százalékkal fog csökkenni a devizahitelek törlesztő részlete. Kevesen lesznek olyanok, akiknek nem ilyen mértékben fog csökkenni fizetési kötelezettségük, ez azoknál lesz elsősorban, akik mostanában vették föl a hitelüket. Akinek azonban huzamosabb ideje van létező kölcsöne - vagyis a nagy többségnek - azoknak minden bizonnyal 25-30 százalékkal csökken a törlesztő részlete - mondta.

PestiSracok facebook image

A miniszter igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy készül-e vészmegoldással a tárca azoknál, akiket az intézkedések ellenére a hajléktalanság réme fenyeget. Hozzátette: 2015 tavaszán az Igazságügyi Minisztérium kidolgozza a magáncsőd intézményére vonatkozó jogszabályokat. Hozzáfűzte: már folynak az egyeztetések a frakciókkal is.

Trócsányi László ismertette: a tervek szerint fizetési könnyítésről, pénzügyi csődgondnokságról lehet majd szó azoknál, akik nehéz helyzetbe kerültek, ugyanakkor készek az együttműködésre. Tovább kívánják erősíteni a jelenleg is működő Nemzeti Eszközkezelőt is. Azon belül egy olyan ingatlanalap megteremtését tervezik, amely lehetővé teszi, hogy azok az emberek, akik önhibájukon kívül nem boldogulnak hitelük visszafizetésével, ne kerüljenek az utcára - mondta.

MTI / MNO

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.