Pesti Srácok

Átadták a leégett Andrássy úti palota ideiglenes védőtetejét

Átadták a leégett Andrássy úti palota ideiglenes védőtetejét
A szocialista ingatlanmutyinak is köszönhető, hogy az impozáns palota felső szintje néhány tíz perc alatt semmisült meg. Fotó: PestiSrácok

Elkészült a tavaly nyáron súlyos tűzkárt szenvedett Andrássy út 83-85. szám alatt álló palota védőteteje, amely arra hivatott, hogy megvédje az épületet a további állagromlástól - ismertette Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke, a szerkezet átadása alkalmából tartott helyszíni sajtótájékoztatón.

"Amit itt felépítettünk, az egy esernyő a házon, és a terveink szerint maximum három évig marad fenn. Később lebontásra kerül, hogy más világörökségi helyszínen is lehessen hasznosítani" - mondta az elnök.

Puskás Imre, a nemzeti kulturális örökség védelméért felelős helyettes államtitkár azt mondta: a Forster Központ három hónap alatt építette meg a védőszerkezetet, saját világörökségi forrásából finanszírozva a munka 100 millió forintos költségét.

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu többször is beszámolt a tűz keletkezési körülményeiről és az ügyet kísérő jogi kötélhúzásról. A ház biztosítója ugyanis nem akar fizetni, több százmillió forinttól eshet el a palota közös képviselete. Mi írtuk meg azt is, mi történt pontosan a tűz napján és mitől kapott lángra a tető. Cikkeinket itt és itt olvashatják.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.