Pesti Srácok

Dohány utcai zsinagóga: hűtlen kezelés miatt nyomoz az NNI

null

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat nyomozást a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszere ügyében, hűtlen kezelés gyanújával, egyelőre ismeretlen tettes ellen – közölte a Magyar Hírlap megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) nemrég menesztett ügyvezető igazgatója, Schwezoff Dávid (képünkön) különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanújával fordult a hatósághoz, előzőleg pedig szerződést bontott Vadas Verával, a Zsidó Nyári Fesztivált szervező Plaza Szerviz Bt., illetve az említett rendszert működtető Aviv Travel Kft. tulajdonosával. Lényegében arra hivatkozott, hogy a kiszervezett beléptetésből kevesebb pénz folyt be a hitközséghez, mint amennyinek kellett volna, így „valahol valaki sikkaszt”. Vadas Vera szerint minden alapot nélkülöznek ezek a feltételezések, azért is, mivel elszámolásaikat eddig mind a BZSH, mind a Mazsihisz illetékesei rendszeresen ellenőrizték, és semmilyen kifogást nem jeleztek. Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója pedig szakmai öngyilkosságnak nevezte a kiszervezés felmondását.

Vélhetően a beléptetési rendszer kapcsán tett nyilatkozatai, illetve az ügy kezelése miatt kezdeményezték többen, köztük az ügyvezető által menesztett Frölich Róbert főrabbi, hogy Schwezoff távozzon posztjáról. Frölichet amúgy éppen arra hivatkozva küldte el, többek által vitatott módon, hogy a beléptetési rendszer új pályázata kapcsán visszaélt a befolyásával. Schwezofftól végül a január 15-i közgyűlésen vonta meg a bizalmat a BZSH többsége. Azóta megindult a vita a volt ügyvezető esetleges végkielégítéséről, amelyet a munkaszerződését korábban aláíró Tordai Péter volt elnök mintegy tizenötmillió forintra taksál.

PestiSracok facebook image

Magyar Hírlap / Fotó: valasz.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.