Pesti Srácok

Fodor: Simicska beásta magát és harcolni fog

Fodor: Simicska beásta magát és harcolni fog

"Ezek csak a felszíni repedések, a java csak ezután jön. Szerintem Simicska beásta magát a lövészárokba, és harcolni fog" - mondta Fodor Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Az MLP elnöke szerint viszont az is látható, hogy Orbán sem hagyja magát. A Fidesz alapító tagja azt mondta, annak hogy 1993-ban kiszállt a pártból, egyik oka a Simicska-jelenség volt. "90-91-ben jelent meg Orbán mellett, mint személyes gazdasági tanácsadó. Utána Kiderült, hogy az MDF-el üzletelés volt a székház körül. Ez volt az a stílus, ami nem tetszett nekünk" - mesélte Fodor.

"Engem is meglepett a konfliktus intenzitása. Lehet, hogy vannak vicces aspektusai az ügynek, de azért ez egy véresen komoly dolog" - tette hozzá. Szerinte az ellenzék messze nem tud, tudott annyi problémát okozni, mint Simicska.

PestiSracok facebook image

A politikus arról is beszélt, hogy felháborítónek és eszeveszett ostobaságnak tartja az iliberalizmust. "Mi annak idején liberális pártként alapítottuk a Fideszt, onnan jutott el idáig" - mondta.

Forrás: atv.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.