Pesti Srácok

Gyurcsány: a DK a jövő pártja

Gyurcsány: a DK a jövő pártja

A DK a jövő pártja, a jövő polgári Magyarországának az egyik pártja - mondta Gyurcsány Ferenc a fővárosi Hungexpo egyik csarnokában tartott szombati tisztújító kongresszuson. A politikus egy gitárral a nyakában érkezett, utalva az új pártlogójukhoz kapcsolódó internetes kampányra.

A pártelnök felszólította hallgatóságát: mutassák meg, hogy ez a föld nem a reménytelenség vidéke, van alternatívája a menekülésnek, a semmittevésnek, a meghunyászkodásnak. Kijelentette, oka van annak, hogy a demokratikus sokaság azt kívánja, minél előbb, lehetőleg 2016-ban előrehozott választásokat tartsanak.

Szavai szerint ehhez nem elég elküldeni a jelenlegi rezsimet, mert ez a feladatuk könnyebbik fele. A DK-nak az a dolga, hogy 2016-ra megmutassa, képes másokkal együtt kormányozni Magyarországot, hogy mindenki láthassa a Demokratikus Koalíció kormányzóképes erő - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Leszögezte, azt szeretné, ha minél többen látnák és hinnének abban, hogy a DK a jövő pártja, a jövő polgári Magyarországának az egyik pártja.

Szavai szerint a kongresszussal folyamatot indítanak el, amely megmutatja, hogy képesek többet mondani és tenni a rendszer tagadásánál, képesek megmondani, hogy mi történik annak bukása után.

Hangsúlyozta, hogy 1998 körül a magyar jobb- és baloldal értő része ugyanazt értette a polgári Magyarország alatt, azóta viszont ezt az álmot is "ellopta, megbecstelenítette" a Fidesz vezette jobboldal. Leszögezte, a polgári Magyarország nem keresztény, "ahogy ők használják" nem nemzeti, és nem jobboldali.

Kiemelte, hogy a polgári Magyarország a teljesítmény és a demokratikus jogállam tiszteletére épül, és a nyugatos Magyarországot jelenti. Aki Keletre néz, az nem polgári, hanem régi-új világot, az urakat és szolgákat, önkényt akar - mondta.

A polgári Magyarországon, ha valaki elindul egy közbeszerzési pályázaton, akkor azon múlik, hogy nyer-e, hogy az övé a legjobb teljesítmény és a legjobb ár - folytatta. Simicska Lajosra utalva közölte: míg "pártpénztárnok voltál, amíg oligarcha voltál, addig mindegy, hogy mit ajánlottál, akkor nyertél". Amikor pedig szembefordult "a keresztapával", akkor pedig veszít a pályázatokon - emelte ki.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a többségi társadalom 25 éve nem tud kibeszélni bizonyos társadalmi konfliktusokat, mert nincsenek hozzá szavak. Létező problémának nevezte, hogy roma csoportok egymással, vagy nem roma csoportokkal kerülnek konfliktusba. Azt kérte, hogy a demokraták találják meg azt a nyelvet, amelyen jóhiszeműen és tisztességgel tudnak beszélni erről a konfliktusról, különben 2018-ban arról fognak beszélni, hogy a "neonáci Jobbik" miért esélyes az ország vezetésére. "Merjetek szembenézni vele, vagy az ördögé lesz Magyarország. Az ördögöt ma neonácizmusnak hívják, amelynek a képviselőjét Jobbiknak nevezik Magyarországon" - jelentette ki.

Megszégyenültünk és világossá lett, hogy a miniszterelnök még a saját pávatáncát sem képes járni - értékelte Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkel német kancellárral, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott találkozóit. Hozzátette, eközben elmaradt a magyar kormányfőnek a lengyel Jaroslaw Kaczynskival, az ellenzéki Jog és Igazságosság pártelnökével tervezett találkozása.

A politikus kijelentette: a miniszterelnök kellően bátor volt visszaszólni Angela Merkelnek az illiberális és a liberális demokrácia vitájában. Amikor viszont egy héttel később Vlagyimir Putyin úgy beszélt az ukrán-orosz konfliktusról, mintha ahhoz semmi köze nem lenne, akkor Orbán Viktor néma maradt - tette hozzá. Ezzel elárulta Magyarország azon részét, amelyik úgy gondolja, hogy a Nyugathoz tartozunk, hajbókolt az "agresszor" orosz elnöknek, csendben tűrte tirádáit, de egy szava nem volt a hazáját védő ukrán néphez - fogalmazott.

Saját és Vlagyimir Putyin korábbi találkozóiról azt mondta, 2006 vagy 2008 Putyinja nem azonos 2002 vagy 2014 Putyinjával, ahogy 1992 Orbánja sem azonos 2014 Orbánjával.

Az ukrán konfliktusról leszögezte, nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány csak azokért emel szót, akik magyar nemzetiségűként kockáztatják az életüket Ukrajnáért, mert számára minden emberi élet fontos. "Ha emiatt hazaárulók vagyok, hát vállalom" - tette hozzá.

A demokrácia önérték, de nem önmagáért való érték - folytatta, hozzátéve, a DK ezért nem megy el informálisan tárgyalni Orbán Viktorral. Nem paroláznak a miniszterelnökkel, hogy tét nélkül való külpolitikai kérdésekről beszélgessenek vele a dolgozószobájában - üzent a frakcióval rendelkező ellenzéki pártoknak. Kijelentette, hogy egy demokratikus politikai rendszerben a miniszterelnök meghívásának eleget tesznek, "de ez nem az". Nem mennek el azért, hogy a kormányfő kabinetfőnöke felhívhassa Angela Merkel kabinetfőnökét és azt mondhassa neki, a miniszterelnök máris tárgyalt az ellenzékkel - tette hozzá. Orbán Viktor nem tárgyalt az ellenzékkel, megszégyenítette őket, akik "ezt tűrték és mosolyogtak hozzá" - fogalmazott.

Úgy fogalmazott: aki legalizálja Orbán Viktor rendszerét és vele parolázik a lényeg említése nélkül, az nem a rendszer bukását, hanem annak fennmaradását segíti elő. Nem érdemes politikát játszani azoknak, akik képtelenek megérteni az orbáni rendszer lényegét és abban az ellenzék szerepét, "csókoltatom őket" - mondta.

A tisztújító kongresszuson a Demokratikus Koalíció tagjai két évre választanak elnököt, öt alelnököt és maximum tíz fős elnökséget. Az elnöki címért egyetlenként a DK-t jelenleg is vezető Gyurcsány Ferenc indul.

A kongresszuson mutatják be a párt új logóját, erről a napokban egy Facebook-kampányt is indítottak. A kongresszus után megújul a párt hivatalos honlapja is.

MTI / MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.