Pesti Srácok

Gyurcsány legszebb álmaiban sem gondolta

Gyurcsány legszebb álmaiban sem gondolta

Az előrehozott választás nem ígéret, hanem politikai cél; mindez a kormánytöbbségen múlik, csak békés, nyugodt módon szabad kormányt váltatni - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a DK újraválasztott elnöke, Gyurcsány Ferenc.

Az ország stabilitása, nyugalma sokkal fontosabb, mint a mi politikai szimpátiánk, ugyanakkor az előrehozott választás célja felhívás az ellenzéki pártok részére is: „gyorsítsák fel azt a folyamatot, hogy programmal, vezetővel, szervezettel rendelkezzenek, ne úgy gondolják, hogy ’18-ig ráérnek, hanem iparkodjanak. Mi is iparkodunk. A DK-nak az a célja, hogy 2016-ra kormányzóképes pártnak mutassa magát” - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: úgy látja, a jelenlegi kormány „minden nap árt az országnak”, ezért „nem kell elfogadni automatikusan, hogy kitöltse a négyéves mandátumát”.

PestiSracok facebook image

A DK elnöke beszélt arról is: azt hitte, hogy az újabb kétharmad nyugodt, kiszámítható kormányzást hoz, „ehhez képest elveszítettek csaknem 1 millió szavazót, iszonyatos feszültségek mutatják meg magukat a kormánypárton belül, tegnap pedig veszítettek egy akkorát, amit én egyébként a legszebb álmaimban sem gondoltam” – utalt a veszprémi választásra Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció „Polgári Magyarország” szlogenjét firtató kérdésre a pártelnök úgy válaszolt: örül, hogy sok év után kihallották a beszédéből a polgári Magyarország igényét. Hozzátette: ő ezt először Medgyessy Péter tanácsadójaként 2002-ben javasolta megfogalmazni. „Abban hiszek, hogy egy olyan országot kell csinálni, amelyben nyugodtak vagyunk, szabadok vagyunk, sokféleképpen gondolkodhatunk, a kormány nem gondolja magát az ország urának (…). Egy nyugodt, józan világról beszélek, amikor polgári Magyarországról beszélek”.

Kész Zoltán vasárnapi győzelméről szólva Gyurcsány Ferenc kijelentette: a mai történelmi és választási helyzetben a baloldali demokratikus pártoknak együtt kell működniük. Ez a választás is azt mutatja, hogy akkor van siker, ha együttműködnek - mondta a DK elnöke a 180 percben.

Forrás: hirado.hu

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.