Pesti Srácok

HRW: súlyosan aggályos az emberi jogok helyzete Magyarországon

null

Jelentést adott ki a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet Magyarországról, amelyben súlyosan aggályosnak nevezte az emberi jogok helyzetét, egyben felszólította fel az Európai Uniót, hogy cselekedjen az ügyben.

A szerdán nyilvánosságra hozott jelentésről kiadott angol nyelvű összefoglalóban az olvasható, hogy a szervezet szerint "Brüsszel gyakorlatilag nem tett semmit a kifogásolt jogszabályok és intézkedések ügyében, amióta az Európai Bizottság 2014 márciusában a jogállamiságnak az uniós tagállamokon belüli erősebb védelmét célzó intézkedést hozott".

A budapesti keltezésű jelentés számos területen aggályosnak nevezi az emberi jogok magyarországi helyzetét, amelyet a kormány által kezdeményezett jogszabályoknak tulajdonít. "A magyar kormány egy sor aggályos törvényt és irányelvet hozott, az ezek megváltoztatására irányuló nemzetközi felhívásokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyták" - olvasható az összefoglalóban.

PestiSracok facebook image

Lydia Gall, a HRW Balkánnal és Kelet-Európával foglalkozó kutatója szerint Magyarország "ékes példája" annak, hogy az Európai Uniónak fokoznia kell fellépését a jogok védelmében a határain belül. "Az EU-nak ki kell állnia saját értékei mellett, és meg kell védenie Magyarország polgárainak jogait, beleértve azt is, hogy eljárást indít a jogállamiság védelmére és az Európai Tanács elé viszi Magyarország ügyét".

A Human Rights Watch szerint reformok sorozatára van szükség ahhoz, hogy a magyarországi jogszabályok és intézkedések összhangba kerüljenek az ország nemzetközi és regionális kötelezettségeivel. A HRW sürgette egyebek mellett a civil szervezetek elleni hadjárat beszüntetését, az alkotmánybíróság jogköreinek helyreállítását, a bírói függetlenség biztosítását, a médiahatóság tagjainak megválasztásakor a többpárti jelölési rendszer megteremtését, a hajléktalanok kriminalizálását lehetővé tévő alkotmánymódosítás visszavonását, az Emberi Jogok Európai Bíróságának az egyházak egyenlőségére vonatkozó ítéletének alkalmazását, a választásokon való általános részvétel lehetőségének biztosítását a fogyatékossággal élőknél is, a roma kisebbség jogainak védelmét szolgáló konkrét cselekvést, a romaellenes és az antiszemita megnyilvánulások legfelső kormányzati szinten történő nyilvános elítélését, valamint a családon belüli erőszak áldozatai védelmének garantálását.

A szervezet közlemény végül megállapította, hogy az EU egyetlen államában sem tökéletes az emberi jogok helyzete, "de ha a magyar kormányról van szó - amely eltökéltnek tűnik az emberi jogok védelmének szándékos aláásásában -, Brüsszel számára létfontosságú, hogy cselekedjen".

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.