Pesti Srácok

Letöltendő börtön bombariadóért

null

Jogerősen egy év hét hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2012 márciusában telefonon azt jelezte, bombát helyezett el a Debreceni Járásbíróság épületében - közölte a törvényszék szóvivője.

Tatár Tímea hozzátette: a törvényszék ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Hajdúszoboszlói Járásbíróságnak a közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt kiszabott ítéletét. L. Bátor Zsolt többszörös visszaesőként feltételes szabadságra nem bocsátható, és két évig a közügyeket sem gyakorolhatja - rögzíti a jogerős bírósági ítélet.

L. Bátor Zsoltot 2011 szeptemberében csalás miatt jogerősen 5 hónap börtönbüntetésre ítélte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság. A férfi halasztást kért, és 2012 március 27-én kellett volna bevonulnia a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Aznap reggel a Debreceni Járásbíróságra ment, hogy újabb halasztást kérjen, ott azonban nem talált ügyintézőt, így felindult állapotban távozott az épületből. Beismerő vallomása szerint haza akart menni, de a buszmegállóban várakozva meglátott egy nyilvános telefonfülkét, és új ötlete támadt. Azt mondta magában, "keresztbe tesz az ott dolgozóknak, hogy az ő napjuk se legyen jobb". Felhívta a 105-ös telefonszámot, és eltorzított hangon közölte, hogy bombát helyezett el a bíróságon - ismertette a részleteket a szóvivő.

PestiSracok facebook image

Az ország egyik legnagyobb ügyfélforgalmú bíróságát a rendőrség azonnal kiürítette, 185 embernek kellett elhagynia a bíróságot, csaknem 30 tárgyalás elmaradt. Az épületet 9 bombakutató és egy keresőkutya vizsgálta át, de se robbanóanyagot, se robbanószert, se elhagyott idegen csomagot nem találtak.

L. Bátor Zsolt nem vonult be aznap a börtönbe, emiatt a Debreceni Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja azzal kereste meg a rendőrséget, hogy vezesse elő a vádlottat. A férfi másnap rendőri közreműködéssel börtönbe került.

A férfi egyébként próbaidő alatt követte el a bűncselekményt, jelenleg is több eljárás folyik ellene, így többszörös visszaesőként büntetése magasabb, és feltételes szabadlábra sem bocsátható - sorolta Tatár Tímea.

Kovács Péter tanácselnök a jogerős ítélet kihirdetésekor elmondta: a bíróságok ellen legtöbbször a büntetőeljárások érintettjei jelentenek be bombariadót, és az új Btk. értelmében ilyesmiért - a korábbi 2 év helyett - akár 3 év szabadságvesztés is kiszabható.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.