Pesti Srácok

Schmidt Mária: Orbán politikai krédója a bátorság

Schmidt Mária: Orbán politikai krédója a bátorság

Orbán Viktor politikai krédója első nyilvános fellépésétől kezdve a bátorság köré szerveződik, tevékenysége pedig azok szemében vált szálkává, akik a status quót, vagyis előjogaikat féltik - mondta a XXI. Század Intézet keddi budapesti konferenciáján Schmidt Mária, a tudományos műhely és a helyszínt adó Terror Háza Múzeum főigazgatója.

A miniszterelnök krédója "stratégiai gondolkodás, alapos mérlegelés, döntés, cselekvés, makacs kitartás és állhatatosság. De mindenekelőtt bátorság" - emelte ki a történész, aki arról beszélt, hogy "az amúgy is bírálók" megrettentek, mert "pont az ő hivatali idejük alatt kell azzal szembesülniük, hogy a 300 éve folyamatos haladásban, növekedésben lévő Nyugat megtorpanni látszik". Mint mondta, miközben a liberális demokrácia általuk palástolni kívánt válságtüneteket mutat, új erőközpontok jelennek meg, amelyek "megszabják lépéseiknek ütemét, irányát".

Schmidt Mária kijelentette, a magyar miniszterelnököt azért támadják, mert attól tartanak, hogy tettei, amelyeknek külföldön is akadnak követői, precedenst jelentenek. Szavai szerint bátorság kellett ahhoz, hogy Orbán Viktor belássa: a 21. században nincs jelentősége a hagyományos bal- és jobboldali felosztásnak, mert ezek életképes részeit egybegyúrva kell a kor konzervatív néppártjának az új körülmények között is érvényes modern politikát teremtenie.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor hátat fordított a Nyugat "semmitmondó metanyelvének", helyette "gondolkodásra hívja hallgatóit, mert ő is gondolkodik; kérdései vannak, amikre válaszokat keres", eközben pedig pánikreakciókat vált ki azon nyugati vezetőkből, akik "nem politikusok, hanem politikai menedzserek", a jó és a rossz közötti választás helyett pedig a politikai korrektség nyelvét használják - mondta Schmidt Mária. Szerinte a populistának nevezett, elitellenes erők európai térnyerését támogatja, hogy a 2008-as válság kezdetén a hatalmon lévők elengedték a középrétegek kezét és kitartottak a neoliberalizmus mellett.

Megadja Gábor eszmetörténész szerint a liberális demokráciából hívei "politikai vallást kovácsoltak", a magát az igazság birtokosának vizionáló értelmiséget zavarta a pluralizmus. A 2010-es kétharmados győzelemhez arra is szükség volt, hogy míg a baloldal az értelmiség véleménye felé fordult, a jobboldal az emberek problémáira keresett választ - tette hozzá.

Szánthó Miklós jogász arról beszélt: 2010 után nem állt fenn alkotmányozási szükség- vagy kényszerhelyzet, de "nem politikát csinálni való", aki nem él az erre megadott kétharmados többséggel, különösen, hogy a kilencvenes évek óta egyetértés volt abban, hogy új alkotmányt kell elfogadni, ha abban nem is, mi legyen ennek a tartalma.

Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint a 2010 óta történtek kapcsán "gazdaságpolitikai fordulatról beszélhetünk", mivel az Orbán-kormány nem fogadta el elődei felfogását, hogy választani kell a növekedés és az egyensúly között, és cselekedett, hogy mindkét tényező érvényesülhessen.

Békés Márton történész azt emelte ki: a kormányzat szakított az általa liberális dialektusnak nevezett politikai korrektséggel, ami a szavak szintjén is száműzi, ellehetetleníti a vitákat, és érthetővé tette a politikai nyelvet.

Flashmobot rendezett a fórum kezdete előtt a helyszínen a DK; Gy. Németh Erzsébet fővárosi képviselő arról beszélt: azért találó a konferencia helyszínválasztása, mert 2010 óta az ország "tényleg a terror háza lett". Aki nem menekült külföldre és nem áll be a sorba, azt ellehetetlenítik - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.